Szülő- és gyereknevelés

Szabad-e fogyókúrára fogni a túlsúlyos gyerekeket? Orvos válaszol!

Ki számít túlsúlyosnak? Kell-e fogyókúrára sarkallni egy gyereket? Illetve melyik vitamint kell feltétlenül pótolni a gyerekeknél?

Hazánkban a lakosság egyharmada túlsúlyos, ami világviszonylatban is magasnak számít. Az elhízottak súlygyarapodása legtöbbször már gyermekkorban elkezdődik, a súlyos szövődmények azonban csak később jelentkeznek. Éppen ezért a felnőttkori elhízás megelőzését gyermekkorban kell elkezdeni – szögezi le dr. Szabó András, a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára.

Sok gyerek unaloműzésként fogyasztanak mértéktelenül cukros üdítőket, hizlaló nassolnivalókat, így akár a 7-10 kilogrammos testsúlygyarapodás sem egyedi eset néhány hónap leforgása alatt – mutat rá a professzor. Dr. Szabó András hozzáteszi:

A növekedésben lévő gyerekeknél nem javasolt a klasszikus fogyókúra, ilyenkor a szülőnek arra kell odafigyelnie, hogy a további hízást megakadályozza, hiszen a növekedés során várhatóan a normális testarány magától is helyreáll.

Ugyanakkor az fontos, hogy a kóros étkezési szokásokat, a feleslegesen elfogyasztott kalóriákat csökkenteni tudja a család.

Mi a helyzet a vitaminokkal?

A professzor rámutatott, hogy míg a szélsőségesen egyoldalú étkezés következtében régebben számos betegség alakult ki, például a tengerészeknél a C-vitamin hiány miatt a skorbut, vagy a sok hántolt, fehér rizst fogyasztó népeknél a B1 vitamin hiány miatt a beri-beri, addig napjaink változatos táplálkozási szokásai alapján a fejlett, gazdagabb országok lakóinak nem kellene vitaminhiánnyal számolniuk, ugyanakkor ez mégis előfordul.

A vízben oldódó vitaminok többsége a tápanyagokkal valóban bevihető a szervezetbe. A D-vitamint viszont a táplálékkal nem tudjuk pótolni, még ha kis mennyiségben ez meg is található például a tengeri lazacban vagy egyes erdei gombákban, ezekből nem lehet annyit fogyasztani, ami elegendő D-vitamint biztosítana a szervezetnek.
Főként a téli napfényhiányos hónapokban okoz ez problémát, ezért ennek pótlása mindenképp javasolt.

Fotó: Getty Images
Forrás: Semmelweis Egyetem

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás