Tanuljunk meg bocsánatot kérni a gyerekektől.
“Néha kiabálok, a reggeli elindulásnál türelmetlen vagyok…” Sok hasonló mondattal találkozom kismamákkal való munkám során. Innen sokan egy szempillantás alatt eljutnak az “elég jó anya vagyok-e” kérdésig, ami könnyen tönkreteheti a mindennapokat. Ha a szülő megtanul bocsánatot kérni a gyerektől, attól nem csak neki lesz jobb, de a gyereknek is fontos dolgokat taníthat vele.
Ahhoz, hogy egy gyerek őszintén bocsánatot tudjon kérni, el kell érnie egy bizonyos érettségi fokot. Képessé kell válnia arra, hogy tudjon önmagára reflektálni. Képessé kell válnia arra, hogy a másik nézőpontjába bele tudja helyezni magát, és többek között értenie kell az ok-okozati összefüggéseket. “Én ezt tettem, ez Annának rosszul eshetett, Anna most azért sír, mert én ezt tettem.” Ez egy rendkívül összetett kognitív folyamat, ez az empátiás készségünk alapja. A gyerekek körülbelül kisiskolás korukra jutnak el erre a személyiségfejlődési szintre. Természetesen nem maguktól. A szülők hozzáállása és mintái nagyban befolyásolják, hogy ki mikor, és mennyire fog tudni empatizálni környezetével.
Ha hibázunk ismerjük be, kérjünk bocsánatot akár a gyerektől, akár a gyerek jelenlétében mástól. Ha tudunk. Ha nem tudunk mi sem bocsánatot kérni, az arra való felszólítástól biztosan nem fogja a gyerek sem megtanulni miért is érné meg neki, ha bocsánatot kérne. A szeretet alapú szülő-gyerek kapcsolat, és a jó példa az, ami segít a gyerekeknek eljutni a bocsánatkérésig.
Ha kiabálunk esetleg, ne ostorozzuk magunkat napokig, hiszen egy tökéletes kapcsolatban, egy makulátlan életben egy sor dolgot nem tudnánk átadni gyermekünknek, amik a való életre készítik fel őket. Az ideges anyuka is tökéletes anyuka lehet. Megtaníthatja kezelni ezeket a helyzeteket, megtaníthatja hogyan lehet felelősséget vállalni, bocsánatot kérni, jóvá tenni a balul sikerült reggeleket. Ettől nem fog gyengének tűnni, nem fogja kevésbé tisztelni a gyerek, sőt!
Fontos, hogy magunkról, a saját érzéseinkről beszéljünk. Ezzel többek között megtaníthatjuk az önreflexiót, megtaníthatjuk az érzések megfogalmazását, és nem utolsó sorban a konfliktusmentes problémamegoldást. “Bocsánat. Azért kiabáltam, mert TE lusta vagy” helyett “Bocsánat. Azért kiabáltam, mert ilyenkor úgy érzem csak nekem fontos, hogy időben elinduljunk, ettől ideges leszek. Te mit gondolsz erről?” Ez csak egy példa természetesen, minden gyerekekkel másképp lehet megbeszélni a dolgokat, de meglehet!
Fogadjuk el, hogy néha elszakad a cérna. A szülőknek sem kell félig megvilágosodott Buddhaként élni a mindennapokat, sok szülői reakció talán azért érthetetlen a gyereknek, mert ő maga sem tudja elfogadni, hogy néha vannak rossz napjai, néha ő is utál elindulni. Pár napig le lehet nyelni ezeket a dolgokat, de a sokadik napon “hopp” anya sárkánnyá változik.
Tiszteljük szülőként is a saját határainkat, akkor nem kell majd sokat bocsánatot kérni.
