Szülő- és gyereknevelés

Várja ki, míg elvonul a hiszti, mint egy sötét viharfelhő – Deliága Éva gyermekpszichológus írása a hiszti okairól

Gyakran találkozom a hiszti kifejezéssel. Nagyon elterjedt szóról van szó, és gyakran panaszkodnak arra a szülők, hogy hisztis a gyerek. Én nem szeretem ezt a kifejezést. Olyan pejoratív – lenézést sugall számomra. „Kiveri a gyerek a palávert, mert ez a heppje. Nem normális, érthetetlen.”

Gyermekpszichológusként ahhoz próbálom hozzásegíteni a szülőket, hogy jobban megértsék, mi állhat gyermekük akaratos viselkedésének hátterében, hogy rájöjjenek, mi okozza, és megtanulják jobban kezelni.

A dacos, ellenszegülő megnilvánulások már egészen pici korban jelentkezhetnek. Ennek az az oka, hogy a gyerekek markáns személyiségjegyekkel, temperamentummal jönnek a világra, és bizony a határozott, domináns személyiség, már akár pici csecsemőkorban is megmutatkozik. Másfél éves kor tájékán aztán újabb löketet kap az énfejlődés, melynek során a gyermek egyre jobban ki tudja magát fejezni, beindul a beszéd, és jobban kinyilvánítja az akaratát. Ez amolyan „gyakorló szakasz”; nem ritka, hogy ilyenkor a gyermek mindent egyedül akar csinálni: ő akarja megnyomni a lift gombját, a garázsajtó távirányítóját, és lekapcsolni a villanyt. Más kérdés, hogy minderre csak szülői segítséggel képes. Éppen ez a lényeg, hogy kitolja teljesítőképességének határait. Ez a fejlődés útja: olyasmivel próbálkozik, amire még éppen nem képes, de ahogy gyakorolja egyre ügyesebb lesz benne, nő az önbizalma minden olyan helyzet által, amit sikeresen, ő egyedül meg tudott oldani.

Ez az időszak bontakozik ki aztán a teljesen kifejlődött dackorszakká. Ez a kifejezés már ismerős lehet, szerintem minden szülő hallott róla, és kisebb-nagyobb mértékben megtapasztalhatta vagy meg fogja tapasztalni, hogy csemetéje az akaratosság új szintjére lép. Akar és nem akar, követel és ellenáll, egy nap százszor is. Ő akar egyedül beülni az etetőszékbe, nem akarja felvenni a kesztyűjét, másik bögréből akar inni, most azonnal kér szalvétát. Folyamatos kérések, kívánságok és elképzelések, és nagy-nagy frusztráció, ha nem szabad, vagy nem teljesül azonnal.

A jelenség hátterében egy normál énfejlődési szakasz áll. Ez az autonómia kialakulásának időszaka, a gyermek leválik az édesanyjával korábban képzett szimbiotikus kapcsolódásból, és rájön, hogy ő különálló, önálló kis „én”.

Ebben az időszakban sokasodnak meg a hisztik. Ismerős jelenet, mikor a gyermek a földre veti magát dühében? Vagy amikor taknya-nyála egybefolyik, krokodilkönnyeket hullat, és olyan hangos, hogy még a szomszéd kerületben is hallani? Mindezt azért, mert anya kisebb szeletekre vágta az almát, mint ahogy ő elképzelte.

Mit tegyen ilyenkor a szülő?

Amikor kisgyerekes szülőkkel dolgozom együtt, mindig először a gyermek napirendjét szoktuk átbeszélni, mert a tágabb kontextust is ismernem kell ahhoz, hogy megértsem, mi megy végbe a kisgyermekeben. Fáradt, nyűgös, kialvatlan, éhes, diszkomfortérzete van? Ezekre mind gondolni kell akkor, mikor egy kisgyerek „kiborul”, hiszen lehetséges, hogy  a helyzet megoldása nem az adott szituációban rejlik, hanem hosszabb távon érdemes változtatni valamin. Például hiszti-csökkentő, bevált jó tanács, hogy aludjon többet a gyermek, fektessék le korábban, kevesebbet nézzen tv-t vagy monitort, és többet mozogjon a szabad levegőn. Az is fontos, hogy ne legyen túl sok tiltás és szabály, és irreális, korához nem illő elvárások. Az természetesen már egyedi, hogy mindezt az adott gyermek családjában hogyan lehet kivitelezni, ehhez is kapnak segítséget a szülők a gyermekpszichológusi foglalkozásokon.

Aztán rá szoktunk térni konkrét akaratos helyzetek megvitatására. Felteszek néhány fontos kérdést: Mi történt? Ki mit mondott vagy csinált? Hogyan reagált a gyermek, arra, amivel a szülő próbálkozott? Hogyan csengett le a konfliktus?

Sok szülő azt éli meg, hogy tehetetlen ilyen helyzetben, hamar elveszíti a türelmét, és kiabálni kezd, amit persze utána megbán. Ahhoz, hogy ne feszültségben, kiabálással teljen az egész nap, jó ha a szülő bővíti az eszköztárát. Mégis mit csináljon, ha a gyereknek nem tetszik valami? Ha nem akar elmenni otthonról? Ha nem hajlandó felöltözni? Ha még rajzfilmet akar nézni, közben már vacsorázni, fürdenie kéne? Ha nem akar fogat mosni? Csupa mindennapi helyzet, amivel meg kell birkózni.

A hiszti okait jobban megértheti a szülő, ha használni kezdi az empatikus kommunikáció módszerét. Olyankor fontos, hogy a megérzéseire hallgatva, megpróbáljon ráérezni arra, hogy mi bánthatja a gyermeket, mit akar, vagy mi nem tetszik neki. Sokszor ezt a gyerekek 3-5 éves kor tájékán még nem tudják pontosan megfogalmazni. Így a sok negatív érzéshez, ami csapkodás, kiabálás, könnynek formájában jelenik meg, a szülő tehet szavakat. Például: „Látom kicsim, hogy mérges vagy rám.”, „Tudom, hogy csalódott vagy.” vagy „Úgy veszem észre, hogy most nagyon nekikeseredtél, mert nem lehetett…” és hozzá lehet tenni az okot, ha tudja a szülő. Ez egy olyan módszer, ami alapja a gyermeket partnerként kezelő szülő-gyermek kapcsolatnak, ahol a gyermek érzéseit tiszteletben tartjuk, és nem autokratikus módon várjuk el, hogy feltétel nélkül engedelmeskedjen. Ez egy tanulási folyamat a gyermek részéről, ha így jár el a szülő, a gyermek egy idő után képes lesz verbálisan kifejezni negatív indulatait, és kevésbé lesz szüksége a látványos földhöz csapkodó, ordítva-sírós jelenetekre.

Ne feledjék, a hisztinek oka van! A kisgyerek olyankor visszalép egy már meghaladott fejlődési szintre, ezért nem csoda, ha nem hat rá a szép szó, a magyarázat. A lényeg, hogy amenniyre lehet a szülő megőrizze a nyugalmát, ezekben az emberpróbáló helyzetekben, és ha azt érzi, hogy mást éppen nem tud tenni, akkor csak türelemmel várja ki, míg elvonul a hiszti, mint egy sötét viharfelhő. Utána pedig fontos, hogy ott tudjon lenni a gyermekének, aki ekkorra már biztosan szívesen veszi a vigasztalást, és talán el is lehet neki magyarázni az összefüggéseket.

A hiszti okának érdemes utánajárni tehát, mert úgy a kezelése is könnyebbé válik. Kitartás anyukák, apukák, hiszen normál életkori sajátosságról van szó, a gyermek most tanulja szabályozni az indulatait, érzelmeit! Az empatikus kommunikációra való tanítással sokat segíthetnek neki ebben a folyamatban.

2018 március 12.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás