Szülő- és gyereknevelés

Zseniális alkotásaikon mutatják meg a gyerekek, hogyan képzelik el a jövő városát!

A Levegő Munkacsoport idén februárban írta ki „Milyen városról álmodsz?” című kreatív pályázatát az általános iskolások részére. A fiatalok három kategóriában küldhették be elképzeléseiket arról, hogy milyen környezetkímélő módon működő városban élnének szívesen.

Az előzsűrizést követően az alkotásokat a közösségi médián keresztül, lájk formájában értékelhette az internet közönsége. Minden pályázónak a Kölöknet szerkesztői szívből gratulálnak, a szűkített válogatás után érdemes a teljes pályázati anyagot is megtekinteni. A teljes galéria itt érhető el.

Festmény kategória - válogatás

„Meglepődve fogadtuk, hogy a beérkezett pályaművek nagy része az „álomváros” értelmezésében nem tudott a jelenleg létező városi struktúrától teljes mértékben elrugaszkodni. A fiatalabb korosztály számára természetesen még nem egyértelműek azok az éghajlati és szociális kihívások, melyekkel a városfejlesztők és a felnőtt lakosság immár naponta meg kell küzdjön.

Az autóhasználat továbbra is az áhított tevékenységek között maradt a gyermekek számára a munkák alapján. A Levegő Munkacsoport sok esetben úgy érezte, hogy még a felnőttek fejében sem kristályosodott ki, mely elemek tartoznak a témakörhöz, ezért sürgeti a széles körű szemléletformálást” – mondta Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport projektvezetője.

Digitális kategória - válogatás

A digitális vagy éppen hagyományos módon készült pályaművek között voltak olyanok is, melyek egészen új megközelítésbe helyezték a város fogalmát. Futurisztikus, sűrű zöld növényzettel borított, vagy éppen álomszerű világot jelenítettek meg.

Makett kategória - válogatás

A „Milyen városról álmodsz?” pályázat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a városokban tapasztalható ártalmas környezeti hatásokkal szembeni lépések szükségességére. A különböző mértékű kihívások kezeléséhez mindenki véleményére szükség van, így a legfiatalabbakéra is. Innovatív ötleteikkel elősegíthetik az éghajlatvédelmi célok megvalósulását, de ehhez előbb el kell sajátítaniuk a környezetvédelmi alapismereteket.

A Levegő Munkacsoport 1988-ban alakult környezetvédő civil szervezet. Tevékenységének főbb területei az államháztartás és az uniós költségvetés zöld reformja, a közlekedés környezetbarátabbá tétele, valamint az éghajlatváltozást lassító és környezetünket élhetőbbé tévő energiapolitika és településfejlesztés.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás