AjánlóKönyv

Hervé Tullet: Pötty Könyv

Izgalmas könyvet – vagy játékot? – talált ki a francia képzőművész, Hervé Tullet, amikor belekezdett a Pötty Könyvbe. Ahogy az mindig is lenni szokott, ismét beigazolódott, hogy az egyszerű ötletek mindig a legnagyobbak.

Tullet könyvében nincs mese, csak pöttyök és egy kevés szöveg. A pöttyök száma, mérete és színe változó, ahogy a lapokon elfoglalt helyzetük is – és nem véletlenül. A gyerek ugyanis a szöveges instrukciókat követve azt élheti át, hogy a könyv lapjain guruló pöttyöket ő irányítja azzal, ha tapsol, ha megnyomja a megfelelő helyen, ha megrázza a könyvet, vagy ráfúj, és így tovább.

Olyan varázslat ez, ami a gyerek számára akkor is tökéletesen hihető, ha közben mindvégig tudja, valójában nem is csodát lát. Számára ez esetben irreleváns, mert játszani jó, elszabadulhat a fantáziája és a kreativitása, mint felmenőinek az egykor oly népszerű fantasy-játékos könyveknél – tudjátok, ahol választani lehetett egy adott fejezet végén, hogy merre tovább. Igaz, itt ekkora mozgástere nincs a gyereknek, vagyis de, mégis. Hiszen a kötet végére érve visszafelé is elkezdhet játszani.

A könyv segítségével játékosan ismerkedhet meg a gyerek a színekkel, a mennyiségekkel, no és az irányokkal is. Fejleszt, szórakoztat, ihletet és ötletet ad – zseniális. Minden bölcsis és óvodás könyvespolcán bérelt helye van.

(Vivandra Könyvek)

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás