AjánlóKönyv

Szegedi Katalin: Lenka

Egy teliholdas éjszakán született egy égővörös, bungyur hajú kislány, Lenka. Talán a telihold miatt ő maga is szép gömbölyű lett.

Ami a többi gyerek szemében csúfolni-valóság, de legalábbis nem szívesen játszanak együtt Lenkával. Igaz, számára nem is érdekes ez, hiszen jól érzi magát a maga kis világában és imád a ceruzáival elmerülni is benne.

Egészen addig, míg egy nap anyukája le nem küldi a játszótérre levegőzni. Lenka ugyan többször is megpróbálkozik azzal, hogy elfogadtassa magát, ám ellenállásba ütközik. Azért minden alkalommal visz magával tovább valami apróságot minden ilyen – valljuk be, nehéz – megmérettetésből: ha csak egy krétát is, amivel félrevonulva ismét önmagát adhatja. Erre pedig már rögtön fel is figyel egy ugyancsak különös kisfiú, Palkó.

Szegedi Katalin ezúttal nemcsak szépséges illusztrációival kápráztatja el kisebbre és nagyobbra nőtt Olvasóit, hanem a történettel is, ahogy annak idején az Álomcirkuszban is. A csodás, finom illusztrációk színvilága sokkal visszafogottabb, mint amit megszokhattunk, Lenka erős és élénk vörösei ezért is tüzelnek szinte a lapokon. A képekben ráadásul olyan szimbólumok vannak elrejtve, amelyeket csak sokadszori olvasásra vesz majd észre a legszemfülesebb kisgyerek is, érdemes hát böngészgetni, miközben kitárgyalhatjuk egymás között, mit is jelent az ön- és mások elfogadása, a barátság, a megfelelni vágyás.

(Csimota Kiadó, 2010)

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás