AjánlóProgram

18 éve a zene és a gyerekek szolgálatában: BonBon Matiné

18 évad és országszerte közel 3000 zenei ismeretterjesztő előadás jelzi az útját annak a rendkívül népszerű műsorsorozatnak, amely BonBon Matiné néven vált ismertté. Az 5-10 évesek játékos zenei nevelését, a hangszeren való tanulás szépségeit népszerűsítő programokat kezdettől fogva Győző bácsi, azaz Lukácsházi Győző vezeti, aki rengeteg interaktív játékkal, kiváló előadókkal és persze finom csokoládéval várja a legkisebbeket és szüleiket.

Az előadássorozatok egyik titka, hogy több műfaj kiválóságai is helyet kaphatnak bennük, így a klasszikus, nép- és könnyűzene mellett a színház- és mozgásművészet legelismertebb előadói is. Másik titka a folyamatos fejlődés, a gyerekek gondolkodásának követése, mely állandó megújulásra késztet.

Nagy népszerűségnek örvend két egészen egyedülálló árnyékszínházi produkció Tarr Ferenc rendezésében, de újdonságnak számít az egyes előadásokat kísérő digitális élő illusztráció is.

Ezekkel az eszközökkel olyan klasszikus zenei előadások kerülnek színpadra, mint Prokofjev: Péter és a farkas című műve, Ravel: Lúdanyó meséi című balettje vagy a kortárs lehetőségek közül választva Meskó Ilona: Jancsi és Juliska című kamaradarabja.

A jelen programjai között nagy hangsúly kerül a klasszikus népi hagyomány, ugyanakkor a modern zenei irányzatok, így például a jazz, az elektronikus hangszerek bemutatására is. A BonBon Matiné egyedülálló kezdeményezéseként az előadásokhoz a befogadást segítő feladatlapok is készülnek, melyeket a pedagógusok segédeszközként tudnak használni az előadásokat követően az iskolákban.

Mindez azt a célt szolgálja, hogy a gyerekek jó időben találkozhassanak a kulturális értékek több fajtájával és eszerint alakulhasson ízlésük, kritikai gondolkodásuk. E gondolatok jegyében álltak össze a 2015/16-os évad bérleti sorozatai is, amelyek a BonBon Matiné honlapján naprakészen követhetőek.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás