Család

Van értelme a hosszú nyári vakációnak?

Rengeteg szülő számára komoly problémát okoz, hogy megfelelő elfoglaltságot találjon gyermekének június közepétől augusztus végéig a nyári szünidő két és fél hónapjára. Miután csak rendkívül kevesen tehetik meg, hogy a teljes időt csemetéjükkel töltsék, s a nagyszülőknek sem akarják lepasszolni az utódokat hónapokra, a családi büdzsé méretéhez igazítva próbálnak olyan időtöltést keresni, mely a gyerek érdeklődési körébe is passzol, de anyagi csődbe sem dönti a famíliát – írja a Somogyi Hírlap online kiadása.

A kínálat persze óriási, hiszen az elmúlt évtizedben komoly üzletággá fejlődött a nyári táborszervezés, más kérdés, hogy az árak csak egy bizonyos kör számára elérhetőek, s a többség annak is örül, ha saját családi nyaralását ki tudja gazdálkodni – folytatódik a gondolat.

A napközis táborokat átlagosan 18-20 ezer forintért kínálják szervezőik, de itt is akadnak végletek, akár 80 ezret is fizethet a szülő, ha megteheti. Amúgy a felmérés szerint a gyerekek 62 százaléka inkább az ott alvós táborokat favorizálja, ezen belül is a kaland- és sportélményt ígérők a legnépszerűbbek, előbbiekbe vágyik a táborozók harmada.

– A nyári szünet arra való, hogy a gyerek kipihenje a közel tíz hónapos tanévet – magyarázta a cikkben Probszt Erika Magdolna siófoki pszichológus, aki nem ért egyet a rövidebb vakáció ötletével. – A gyerekek számára az iskola megfeszített szellemi és fizikai munkát jelent, s szükségük van feltöltődésre. A jelenlegi időbeni távolság a két tanév között arra is jó, hogy ne csak a diák, de a tanár is lezárhassa a múltat, s el tudja különíteni a két oktatási időszakot, vagyis tiszta lappal induljon mindenki. Cseppet sem mellékesen, a hazai éghajlat, a májusi-júniusi kánikula sem teszi lehetővé a megfelelő oktatást: csak körül kell nézni az iskolákban, ahol a forró tantermekben próbálják mondjuk matematikára tanítani a hét-nyolcéveseket. Milyen lehet a hatékonyság?

A megszólított szakember szerint tendencia, hogy az idegen nyelvi táborokkal azonos az érdeklődés a lövész és katonai témák iránt. Utóbbiak közül elérhetőek klasszikus katonai táborok, az életforma fegyelmével és rendjével, de akadnak dzsungel- vagy erdei körülmények között megrendezett túlélőtáborok.

Az írás megemlíti az évről-évre fellángoló vitát: nincs értelme ilyen hosszú nyári vakációnak, inkább a tanév során kellene több pihenőidőt biztosítani a gyerekeknek. Szakemberek szerint a gyerekek számára is káros, hogy ilyen hosszú ideig nincs valódi napirendjük, kiesnek megszokott életritmusukból, hiszen a szokottnál később kelnek és fekszenek, ráadásul a többség megfelelő elfoglaltság híján sokat unatkozik, vagyis tétlenül tölti az idejét.

A teljes cikk itt olvasható.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás