Életmód

5 meglepő újdonság a gyermekkori túlsúlyról

A legendás brit és a világ más tájékán tevékenykedő tudósok rendíthetetlenül kutatják az elhízás okait és következményeit, különböző szempontok alapján, más-más nézőpontból. Egy dologban azonban mindannyian egyetértenek: a gyermekkori elhízás megelőzése a szülők nem elhanyagolható feladata, mert a túlsúly nem csak esztétikai probléma, és később sokkal küzdelmesebb lesz lefaragni belőle.

1. Az elhízott gyermekek szülei gyakran nincsenek tisztában a gyermekkori elhízás súlyos egészségügyi kockázataival és a testmozgás jelentőségével.

Egy felmérés során a vizsgált szülők 31,4 százaléka úgy vélte, hogy gyermeke egészségi állapota kiváló vagy nagyon jó, 28 százaléka pedig nem tartotta egészségügyileg aggasztónak gyermeke testsúlyát – noha a gyerekek többségét egy alapellátásban dolgozó orvos utalta be az adott klinikára, és az obezitás metabolikus jelzőit mutatták

A jó egészségi állapot titka az étrend és a rendszeres testmozgás, és egyre több tudományos bizonyíték utal arra, hogy ezeket az egészséges szokásokat fiatal korban kell kialakítani. A szakértők ezért úgy vélik, hogy a kedvezőtlen trendet korai beavatkozással lehetne ellensúlyozni. A 14 éven felüli gyermekek szülei már sokkal kisebb sikerrel tudják megtanítani gyermeküknek a testmozgás jelentőségét, mint a fiatalabb gyermekek szülei.

 

2. Egy új kutatás azt mutatja, hogy a tartósan túlsúlyos gyerekek rosszabb iskolai teljesítményt nyújthatnak, különösen matematikából.

"Ezek a gyerekek nem feltétlenül butábbak, csupán kevésbé jól teljesítenek” – magyarázta a kutatást vezetője. A szakértő úgy véli, hogy a rosszabb matematikai teljesítmény hátterében interperszonális problémák és az internalizáló (szorongó, visszahúzódó, szomorú) viselkedés lehetnek.

A szülőknek olyan egészséges életmódot kell kialakítani bennük, ami megakadályozza az elhízást, mert amint valaki elhízott, ezen az állapoton nagyon komoly erőfeszítést jelent változtatni.

 

3. Akik kora gyermekkorukban túlsúlyosak vagy elhízottak, azok nagyobb valószínűséggel lesznek asztmásak 8 évesen, mint normál súlyú társaik.

Az egyre növekvő gyermekkori elhízás egybevág az asztmás megbetegedések felfele kúszó arányával, így valószínűsíthető, hogy a kettő biológiailag összefügg egymással. Az egyik feltételezés az, hogy a zsírszövetben található leptin nevű hormon gyulladásos immunválaszt okozhat, ami kiválthatja a légutak krónikus megbetegedését, vagyis az asztmát. Egy korábbi kutatás már felfedezte, hogy a túlsúlyos gyerekek leptinszintje magasabb. Az egyforma BMI-vel rendelkezők közül pedig az asztmásaknál magasabbnak mutatkozott ennek a hormonnak a szintje. Az asztma és az elhízás ráadásul ördögi kört is alkotnak. A fulladozó gyerek valószínűleg kevesebbet mozog majd, esetleg a szülei tiltják el aggodalmukban bizonyos tevékenységektől.

Az elhízás nem csak kozmetikai probléma, valóban árt az egészségnek – hívják fel a figyelmet a kutatás kapcsán a szakemberek.

 

4. Minden óra, amit a gyermek a televízió előtt tölt naponta, csaknem negyed kilogrammal növeli a felnőttkori súlyát, ami 0,1 pontot jelent a testtömegindex tekintetében.

A a tudósok szerint a jelenségnek egészen egyszerű, mondhatni kézenfekvő oka van: a készülék nézésekor a kezek szabadok, ami szükségtelen és kontrollálatlan evéshez vezethet. Ráadásul a reklámok rágcsálnivalók és üdítőitalok fogyasztására buzdítanak

A kanadai és egyesült államokbeli ajánlás szerint egyaránt érdemes két órában meghatározni a képernyő előtt töltendő maximális időt.

 

5. Brit szakemberek szerint egy egyszerű képlet segítségével már születéskor meghatározható, hogy valaki gyerekkorára elhízik-e vagy sem.

Szerintük a képlet révén még időben fel lehet ismerni, melyik újszülött van kitéve a későbbi elhízás kockázatának, így rájuk nagyobb figyelmet lehet fordítani, hiszen a gyerekkori elhízás számos egészségügyi problémához vezethet, többek között a kettes típusú cukorbetegséghez és a szívbetegséghez is. A képlet felállítása során a szakemberek a gyermek születési súlyát, a szülők testtömegindexét, az egy háztartásban élő személyek számát és az anya hivatásában betöltött státuszát vették figyelembe, valamint azt, hogy az anya a terhesség során dohányzott-e vagy sem.

Ők is úgy véli, az elhízás ellen a legjobb megoldás a megelőzés, mivel annak, aki már elhízott, sokkal nehezebb lefogynia. Ezért az az elképzelés, hogy a kockázati csoportba tartozó gyerekeket időben kiszűrik, nyomon követik, és megfelelő tanácsokkal látják el a szülőket.

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás