ÉletmódSzabadidőProgram

A hétvégén utoljára tobzódhatunk a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjaiban

Ezen a hétvégén idén utoljára tobzódhatunk a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjaiban, érdemes tehát a Hajógyári-sziget felé venni az irányt a hétvégén. Lesz Gryllus-koncert, Nemzetközi Duna Nap, Karaván Színház, kézműveskedés, sportprogramok és  az összes népszerű elfoglaltság. Idén utoljára, június 24-én és 25-én kicsiknek és nagyoknak irány  a Hajógyári- sziget.

A hétvégén utoljára tobzódhatunk a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjaiban

A Nagyszínpadon fellép Korpás Éva és zenekara, egy interaktív gyerekműsorral. Az erdélyi, felvidéki magyar népzene legszebb dallamai csendülnek majd fel – népdalok, mondókák, gyerekjátékok és muzsika eleveníti fel a régi falusi világot. A koncert vendégénekesnője: a Fölszállott a páva egyik elődöntőse, a felvidéki Szabó Júlia, akinek Korpás Éva volt felkészítő tanára. Hallható lesz majd a Czutorborsók legújabb lemeze is,  a Kresz Géza utazásai, amiben a gyerekek által olyannyira kedvelt és bálványozott közlekedési eszközöket, az utazás témáját járja körül. 

A dalokban még a korábbiaknál is fontosabb szempont az organikus, élőhangszeres megszólalás, a változatos, játékos, képszerű szövegek többszólamú, játékos éneklése. Itt lesz majd Ruttkai Bori és   a Karaván Színház pedig a Banyamesékkel varázsolja majd el a nézőket. Az előadásuk keretében három rövid (két székely és egy orosz) népmesét láthatnak a gyerekek.

Szombaton, a Nemzetközi Duna Napon a Gyerek Paradicsomban mindent megtudhatunk a híres nagy folyónkról, megismerhetjük a Duna élővilágát, az aktívabbak pecséteket gyűjthetnek a Duna Útlevelükbe és ajándékokkal térhetnek majd haza.

Felejthetetlen családi programot kínál a Mesés Lovas Udvar, ahol a már hosszú évek óta sikeres Gyermek és Ifjúsági Lovasszínház Egyesület újabb meseprodukcióját és bemutatóját láthatja majd a nagyérdemű. Lehet majd sétalovagolni, jelmezbe bújva kipróbálhatjuk magunkat lovas színészként is.

A Modellezők terén drón-szimulátorokon kipróbáhatjuka merevszárnyú és multirotoros eszközök irányítását, majd pedig a „drón-simogatóban” a kis drónok irányítását.

A Mozgás Akadémián fegyveres harcművészeti bemutatót tartanak majd különböző fegyverekkel ( nunchaku, say villa, tonfa, szamuráj kard), amely után  az érdeklődők kipróbálhatják az eszközöket. Rövid  edzéseiken megtanítanak néhány alapvető önvédelmi technikát, melynek részét képezik a játékos bemelegítő, szituációs feladatok és szabadulás technikák. A Generali Sportparkban ez a hétvége a focié: alternatív módokon tesztelhetjük  le labdakezelési, rúgási technikánkat , a biliárdfoci, dartsfoci, célba rúgás, és rúgás-sebességmérő eszközöknél kiderül, ki hogyan bánik a labdával.

Minkét napon lesz Generali szűrőbusz, ahol különböző ingyenes szűrésekkel várják   a család minden tagját.

A Kézműves Palotában agyagozással, kavicsestéssel várják azokat, akik alkotni szeretnének,  a Pixelhobby sátorban pedig mindenki elkészítheti magának a kulcstartóját , de akár egy saját készítésű képpel is hazatérhet majd onnan.

Persze nem hiányzik majd az állatsimogató sem, lehet majd társasozni, bohóckodni, dráma játékba csatlakozni vagy akár zsonglőrködést tanulni.

Indulás előtt érdemes a részletes programért  a www.gyereksziget.hu-n is kalandozni

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: program

Kölöknet hozzászólás

aláírás