ÉletmódSzabadidőProgram

Nyaralási tippek kis- és nagygyermekes családoknak

Zemplén és a Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet

Több kutatás eredménye is azt igazolja, hogy a leghatékonyabban a vízparton tudjuk kipihenni magunkat. Tehát irány a vízpart! Igen ám, de a tengerparti nyaralást sokan nem tudják megfizetni, a Balaton és a strandbelépők is drágák, pláne több gyerekkel. Sebaj, van megoldás. Magyarország természetvédelmi területein izgalmasan és olcsón tudunk vízparti élményhez jutni. Garantáltan nagy kaland kicsiknek és nagyoknak, ráadásul nem megy rá a teljes fizetés.

Zemplén szőlőhegyeivel, lankás domboldalaival és a nyári fesztiváljával (idén augusztus 11-19-ig tart) kellemes időtöltést nyújt mind a kultúrára, mind a gasztroélvezetekre vágyók számára. De nemcsak felnőtteknek, gyerekeknek is sok izgalmat nyújt ez a térség.


Zempléni táj

Balla Enikő kecskefarmja

A farm Károlyfalván, Sátoraljaújhely mellett található. Balla Enikő néhány éve költözött vissza Magyarországra Németországból, ahol szociológiával foglalkozott. Elmondása szerint mindig is vágyott vissza a szűkebb pátriájának tekinthető Zemplénbe, ahol a hegyek barátságos ölelésében található ez a kis falu, Károlyfalva.

Komoly éttermek rendelnek Balla Enikő kézműves kecskesajtjából, de a kisgyerekeknek mégis a legnagyobb élmény maga a farm a 24 kecskével és egy lóval. A kecskék az abc sorrendjében lettek elnevezve. Ez itt G. Lujza, aki ugyan a g-nél jött a sorba, de inkább olyan lujzás, így kapott ilyen arisztokratikus kettős nevet.

Enikő szinte gyerekeinek tekinti a kecskéit, mindegyiket nevén szólítja, szinte olvas a gondolataikban, és tapasztalatát, a kecskékért és a kecskesajtért való rajongását meg is osztja a látogatóval. Vállalkozó szelleműek pedig megkóstolhatják a kecsketejes kapuccsínót, amit a szemünk előtt frissen fejt kecsketejből készít a gazdasszony. (Még több fotó itt.)

Evezés a Bodrogon

A sok romantikus kanyarral tűzdelt, lassú folyású Bodrog számtalan élményt kínál a vízitúrázók számára. A Tisza mellékfolyójának teljes hossza 65 km, ebből a magyarországi szakasz 51,1 km, vizét bővizű patakok, a Tolcsva, a Bózsva és a Ronyva táplálják. Átlagos vízmélysége 1,5 - 3,5 méter. Elsősorban kezdő vízitúrázóknak ajánlott, kiváló lehetőség az evezés és a vízitúra megkedvelésére. A folyó mentén több helyen is bérelhetünk csónakot a megfelelő felszereléssel. Többek közt a www.tokaj-info.hu oldalon nézhetünk utána a kenu és kajak bérlésnek. A Tokajban lévő, a Bodrog és a Tisza találkozásánál található kempingtől lehet Tokajtól indulni felfelé aztán vissza, de a kényelmesebbek kérhetik, hogy a hajókat feljebb vehessék át a folyón, mondjuk Bodrogkeresztúron és onnan csak lefelé kell csorogni. A Bodrog igazi barátságos folyó, lassú folyással, ami leginkább akkor tűnik fel, ha esetleg a Tiszára átkeveredünk. A Tiszán bizony rendesen kell már evezni, a folyó nagyobb és sebesebb sodrású. Ugyanakkor néhány alapszabály itt is érvényes:

  • Jó, ha van legalább egy ember a csapatban, aki már fogott a kezében evezőt!
  • A nap erős, ezért megfelelő napvédő krém, sapka és víz nélkül ne induljunk útnak.
  • A csónakokhoz adnak mentőmellényeket is, de azért nem árt, ha a gyerekek is tudnak úszni.

Sportosabb kisgyermekeseknek: kirándulás Regéc várába

A Regéci vár egy 1300 körül épült vár a Zempléni-hegység középső részén. Érdekessége, hogy II. Rákóczi Ferenc gyermekkorának első éveit itt töltötte és Zrínyi Ilona és Thököly Imre vezetésével itt szervezték meg a felső magyarországi hadellátó központot. A várat 1686-ban romboltatta le Caprara generális a I. Lipót császár parancsára. Mégis romjaiban is impozáns a vár, arról nem is beszélve, hogy a domb megmászása is fokozza az izgalmakat.

 

Sportosabb és kalandvágyóbb családoknak nagyobb gyerekekkel irány a Bodrogzug!

Aki nagyobb kalandra és kissé sportosabb tevékenységre vágyik, annak ajánljuk a Bodrogzug felfedezését kajakkal vagy kenuval.

A Bodrogzug a Tisza és a Bodrog folyók összefolyása közti morotvás, mocsaras, ligeterdős terület, jelentős részben ártér a Bodrogköz déli részében, a Zemplénben. A Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet teljes területe része a 2002-ben az UNESCO Világörökséggé nyilvánított Tokaj-Hegyalja kultúrtájnak. 1989 óta nemzetközi jelentőségű vizes élőhely, hazánk 23 Ramsari területének egyike, ezen kívül a Natura 2000 hálózat része, melyen belül különleges madárvédelmi terület és kiemelt jelentőségű, különleges természet megőrzési terület. Ezen felül méltán állítható, hogy az ország egyik legszebb vízitúrázó területe. A tavaszi áradások jelentik a szezon kezdetét április végén, május elején. A területen vízitúrázni csak engedély birtokában lehet, amelyet a www.bodrogzug.hu honlapon, vagy az ott feltüntetett tokaji és budapesti együttműködő partnereknél lehet beszerezni. A Tisza és Bodrog találkozásánál Tokajban található kenu és kajakkölcsönzőben a kölcsönzéssel együtt azonnal kiváltható ez az engedély.

A tavaszi áradások miatt nyár közepéig járhatatlan ártér zavartalan fészkelést biztosít az itt élő rendkívül gazdag vízimadár-világnak. Nagy számban fészkelnek itt réce- és gázlómadárfajok, mint például a természetvédelem jelképévé lett, elegáns megjelenésű nagykócsag, a kisebb termetű ritkább testvére a kiskócsag, vagy a sásosakban, nedves réteken fészkelő, rejtett életmódú haris, amely nemzetközileg is elismertté tette a Bodrogzugot. Az őszi madárvonulás idején nagy számban tartózkodnak, ill. gyülekeznek itt a délre tartó vízimadár-csapatok.

Térkép

Mire számítsunk egy bodrogzugi kalandtúrán?

A terület állandóan változik, így meghódítása nem egyszerű, sőt nem is veszélytelen. Mégis, aki ott járt, soha nem felejti el ezt a tájat. Kétszer jártunk ott nagyobb csapattal, ahol voltak tapasztalt kenusok is, de sok gyerek is. Első alkalommal a tapasztalatlanságból fakadóan bizony feltörte a tenyerünket a lapát, de a második alkalom még izgalmasabbra sikeredett. De lássuk sorra a veszélyeket és izgalmakat:

Egyáltalán nem könnyű megtalálni a bejáratot!

A térképen ugyan jelölik, hogy hol kell a Bodrogról bemenni a Bodgrogzug területére, de ezt sehol nem jelzi egy tábla sem. Így számtalan kis beugrót kellett felderíteni, míg valahol úgy döntöttünk, hogy akkor itt megyünk be, ha fene fenét eszik is. A mai napig nem tudom, hogy tényleg ott mentünk-e be, ahol jelezve volt a térképen, ugyanis ilyen jellegű tábla nincs sehol.


Keressük a bejáratot

Számítsunk arra, hogy többször át kell emelni a hajót!

További kalandos nehézséget jelent, hogy a változó árterületen néha kimagaslanak földterületek és itt bizony át kell cipelni a hajókat. Jó tanács: izmos férfiember nélkül útra ne keljünk, ha meg akarjuk úszni a cipekedést.

Néha veszélybe kerülhet a strandpapucs vagy szandál!

Az átkeléseknél ki kell lépni a hajóból és bizony ilyenkor váratlanul mély sárban találhatjuk magunkat, ami pillanatok alatt eltünteti a papucsot a lábunkról. Ha sikerül is megmenteni a papucsot, egészen biztosan csupa sár leszünk, ezért a hajó egy idő után bizony nem nevezhető patyolattisztának. Jó tanács: tisztaságmániások ne induljanak útra vagy vigyenek magukkal Seduxent.

Néha eltűnik a víziút

A nagy melegben a növényzet bizony eluralkodik a vízen és a vízi utakat nem biztos, hogy gondozzák, ráadásul útjelzők sincsenek kitéve. Így történhetett meg velünk, hogy a Bodrog-zug közepén eltűnt a víziút és foglyul ejtett minket a vízinövényzet. A hajó se előre, se hátra nem akart mozdulni. Kiszállni nem lehetett, mert ingovány volt mindenütt. Ott ültünk a mocsaras közepén a tűző napon víz és kaja nélkül több tucat gyerekkel, miközben nem tudtuk, hogyan fogunk innen kiszabadulni. Soha nem gondoltam volna, hogy a szabad térben is át lehet élni a klausztrofóbia érzését, pokoli volt. Mit lehet ilyenkor tenni? Lassan, de biztosan küzdeni kell a növényzettel.

A mi technikánk, amit kifejlesztettünk, az volt, hogy az első ember a kajakban az evezővel szétvágta a növényzetet, amennyire tudta, utána a középen ülő két gyerek jobbra-balra ringatta a hajót, hogy a növényzet leváljon róla, utána pedig a hátul ülő izmos férfiember lökött néhányat a hajón az evezővel, míg meg nem álltunk, és akkor újra következett ez a mozgássorozat. Ezzel a technikával egy óra alatt meg tudtunk tenni 50 métert, de két óra alatt kivergődtünk a távolról már csillogó vízre. Tanulság, hogy mindig van remény, nem szabad feladni! Soha ne induljunk el víz és élelmiszer nélkül, mert egy egy-két órás víziútból is lehet hat órás kalandtúra. Kérdezzünk rá a hajókölcsönzőnél, hogy milyen állapotban vannak az utak és mit érdemes elkerülni.

Akkor miért is jó az egész?

A rengeteg nehézség és veszély ellenére is, soha nem látott világ tárul fel előttünk.

Képzeljünk el egy ember nem látta vizes-nádas területet rengeteg jégmadárral, szitakötővel, vízitökkel, liliommal, ragadozó madárral és halakkal. Csak mi és a természet, ez olyan élmény, ami bizony nagyon ritka, nem véletlen, hogy meg kell dolgozni érte. A természettel való találkozás persze néha egészen drámai is lehet. Az egyik tószakaszon átkelve rengeteg kis sárga-zöld békával találkoztunk, akik be-beugráltak a hajóba. Ilyenkor bizony a hirtelen ijedtségtől fel is borulhat a csónak, tehát csak hidegvér! A harisról viszont annyit jegyeznék meg, hogy bár kétszer is jártunk itt, egyszer sem láttunk ilyet, viszont a neten elérhető hangfelvétel alapján lehetséges, hogy az a sok békakvartyogás „hariscsiripelés” volt.


Megyünk, de hová?!

Reméljük nem bátortalanítottunk el senkit, nekünk életünk egyik legnagyobb kalandja lett a bodrogzugi kajaktúra.

Szintén a neten barangolva akadtunk rá, hogy tanösvény is található a vízen (ezzel sem találkoztunk, amikor ott jártunk, de talán Önök nagyobb szerencsével járnak).

Kis-Balaton

Sorozatunk újabb része a Tüskevár világába kalauzol el, itt olvasható.

Néhány hasznos link:

A Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet

Bodrogzugi vízitúra

Békatutaj Egyesület

Várak, kastélyok

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás