Hírek

Az Európai Petrolkémiai Szövetség globális vezetői diákok bevonásával vitatják meg a vegyipar jövőjét Budapesten

Karrierutak a vegyiparban

Az Európai Ifjúsági Vita Verseny döntőjét és díjátadó ünnepségét Budapesten tartják október 1. és 4. között az Európai Petrolkémiai Szövetség (EPCA) éves találkozójának keretében. A rendezvényen várhatóan a globális vegyipar mintegy 2800 képviselője vesz részt, és gondolkodik együtt a vegyipar legújabb nemzetközi üzleti trendjeiről, az iparág előtt álló kihívásokról. Az 50. alkalommal megrendezésre kerülő jubileumi találkozón a tehetséggondozás és innováció témái kiemelt helyet kapnak, ezért a szervezők az 500 diák részvételével zajló, a vegyipar jövőjét, lehetséges jövőképét középpontba állító nemzetközi vitaverseny döntőjét is a találkozó idejére szervezték.

 

Az EPCA éves rendezvényeinek egyike korábban már a magyar fővárosban zajlott, most a szervezet úgy döntött, hogy a történelmi 50. jubileumi esemény színhelyéül is Budapestet választják. Az idei találkozó nem csak a múltról szól majd, hanem a jövőre is fókuszál, ahogyan arra a rendezvény központi témája is utal: “A globális vegyipar 50 éves evolúciója: mi következik ezután?” Az iparág legfontosabb alakjai, illetve globális szinten is meghatározó véleményvezérek és vezetők, mint például Herman Van Rompuy, az Európai Tanács volt elnöke (2009-2014) szólnak majd az EPCA tagvállalatainak képviselőiből álló közönséghez.

EPCA

Európai Ifjúsági Vita Verseny

A jövőre is gondolva az EPCA összefogott a Plastics Europe-pal, hogy életre hívja az Európai Ifjúsági Vita Versenyt, amely lehetőséget adott több mint 500 hallgatónak Európa-szerte, hogy megbeszélje és megvitassa a globális műanyag- és vegyipar jövőjét az előzetesen feltett kérdés –„ Hogyan képzeled el a jövőt – a műanyag- és vegyipar nélkül vagy azzal együtt?” – kapcsán. A kezdeményezés célja, hogy bevonják a fiatal generációt, tanuljanak tőlük és jobban megértsék a törekvéseiket, emellett pedig népszerűsítsék a STEM képzéseket (Science, Technology, Engineering & Mathematics – Tudomány, Technológia, Mérnöki tudományok és Matematika). Mindezt úgy, hogy közben kiemelik a több tudományág együttműködését igénylő megközelítés fontosságát, az ágazat hozzájárulását a fenntartható megoldásokhoz, és nem utolsó sorban a vegyipar által kínált karrierutakat. Az európai döntő és a díjátadó ünnepség Budapesten lesz, az EPCA Éves Találkozójának keretében.


Globális vegyipari találkozó

A jubileumi találkozóra a globális vegyipar mintegy 2800 képviselőjét várják a szervezők –cégvezetők, igazgatósági tagok, globális vezetők és magas rangú vendégek személyében –, így az esemény egyben az ágazat egyik legfontosabb kapcsolatépítési lehetőséget kínáló találkozója is Európában a vegyipari üzleti közösség számára. A budapesti rendezvényt gondolatébresztő üzleti szekciók és egyéb aktivitások is kiegészítik, amelyek során a résztvevők eszmecserét folytathatnak a legújabb üzleti trendekről, az iparág jövőjéről és a közös kihívásokról. 

Az EPCA-ról

A brüsszeli székhelyű EPCA a globális vegyipari üzleti közösség európai hálózata, tagjai között a vegyipari termelő cégek mellett beszállítók, ügyfelek és szolgáltatók egyaránt megtalálhatók. A szervezet 53 országból több mint 700 tagvállalattal bír, melyek eves összesített árbevétele meghaladja a 4400 milliárd eurót, és amelyek több mint 5,6 millió főt foglalkoztatnak. Az EPCA találkozási, információcsere és tanulási lehetőséget is kínál tagjai számára, emellett pedig agytrösztként is segíti munkájukat. 

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: hírek

Kölöknet hozzászólás

aláírás