Hírek

Szerdán tüntettek az egyetemisták

A felsőoktatási keretszámok drasztikus csökkentése miatt tüntetést szervezett a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a főváros és egyéb nagy városok főterein. A kormány december 5-én fogadta el az óriási keretszám csökkentést, melynek tervezete előtte való nap szivárgott ki. A döntés következménye, hogy a felsőoktatási tanulmányokat a hallgatók 80%-ának már csak részben finanszírozza az állam.

Szerdán, azaz december 12-én demonstrációt tart a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) Budapesten - közölte a szervezet elnöke pénteken. A szervezet követeli a felvételi keretszámok haladéktalan felülvizsgálatát, a tandíjmentes felsőoktatást és a hallgatói szerződés intézményének eltörlését.

Nagy Dávid a HÖOK elnökségi ülése után tudatta: az egyetemi és főiskolai hallgatói önkormányzatok saját intézményeikben sztrájkbizottságot hoznak létre a helyi cselekvési terv kidolgozására. Jelezte, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi kampuszán már hétfő délután demonstrációt tartanak az intézmény szervezésében.

A december 5-ei kormánydöntés:

A múlt szerdai döntés keretében a mostani 38 ezerről 10 480-ra csökkenti a kormány az államilag finanszírozott felsőoktatási keretszámokat. Csütörtöki sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő elismerte, hogy jóval kevesebb ösztöndíjas hely lesz, és csak a legjobb 15-20 százalék kap teljes támogatást, a többiek diákhitelt vehetnek fel. A kormányszóvivő szerint azt szeretnék elérni a változtatással, hogy minél többen el is végezzék az egyetemet.

A szerdai demonstráció mellett további akciókat is terveznek, ennek részleteiről hamarosan tájékoztatják a közvéleményt - ígérte a HÖOK elnöke. Kitért arra is, hogy előző nap felvették a kapcsolatot a Magyar Rektori Konferenciával, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetével, valamint a Hallgatói Hálózattal. Ezek a szervezetek mind tiltakoznak a keresztszámcsökkentés ellen.

A testület döntése értelmében az elnökség felhatalmazást kapott további hivatalos tárgyalások folytatására is, és egy a közös célok érdekében életre hívandó együttműködés kialakítására.

A HÖOK a minőségi, európai színvonalú és tandíjmentes magyar felsőoktatásért népszavazást kezdeményezett csütörtökön. Kiemelték azt is: az elmúlt két és fél év kormányzati intézkedései mára tarthatatlan helyzetbe sodorták a felsőoktatást. 

A komány döntéséről az MSZP, az LMP és a Jobbik vezetői is elítélően nyilatkoztak.

Forrás: MTI

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás