Iskola

„Nem fér el egy lézerfolyosó a klubteremben.”

Lehet-e osztálytermi körülmények között motiválni a gyerekeket és előhívni a kreativitásukat? A Kreatív Partnerség Program a Művészek az osztályteremben elnevezésű projektjében felelni kívánt e kérdésre. A válasz megtekinthető a Ludwig Múzeum Közös ügyeink című kiállításához kapcsolódó ingyenes tárlatvezetés keretében március 9-én 14:30-kor a Ludwig Múzeumban.

A kutatások szerint a tanulók általában azért nem motiváltak, mert gondolataikat nem hallgatják meg, ötleteiket nem veszik figyelembe a tanórákon. A gyermekük jövőjéért aggódó szülők hozzájuk hasonlóan csalódottak és kiábrándultak.

A T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ adaptálta az angliai Kreatív Partnerség (Creative Partnerships) programot, lehetővé téve, hogy művészeknek és iskoláknak – egy megalapozott pedagógiai modellre épülve – aktív együttműködése valósulhasson meg, tantárgyi és tanórai környezetben. Egy olyan széles körben elismert programról van szó, amely művészetet, kultúrát és kreatív szemléletet csempész be a tantermekbe. Mindezt azért, hogy jobb képességű és céltudatosabb diákok kerülhessenek ki az iskolákból, és hogy a pedagógusok újszerű tanulásszervezési módokat és kreatív probléma-megoldási technikákat sajátíthassanak el. A program pedagógiai szemléletének középpontjában az ún. „jól működő osztályterem” elképzelés áll, amelynek segítségével megbontható a hagyományos tanórai struktúra, támogatva, hogy a tanuló egyfajta passzív befogadóból, egy kreatív, a saját tanulásáért felelősséget vállaló, aktív szereplővé váljon.

A T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ az angliában alkalmazott módszert megvizsgálva kifejlesztett egy olyan oktatási gyakorlatot, mely lehetővé teszi, hogy művészek és iskolák együttműködése a magyar iskolai környezetben is megvalósulhasson.

A nemzetközi CAPP Művészeti Együttműködési Program részeként nyolc képzőművész csatlakozott hozzájuk 2017 márciusában, és egy intenzív, iskolai munkára való felkészülést követően a tanév végéig részt vettek különböző tantárgyak oktatásában. A gyerekek a 4-16 év közötti korosztályhoz tartoztak, felerészben súlyos halláskárosultak és sokan közülük hátrányos helyzetűek vagy átlagos iskolások voltak ugyan, csak éppen „kezelhetetlenek”.

A projekt arra a felvetésre épült, hogy a diákok jobban teljesítenek, ha figyelembe veszik meglátásaikat, és élményeiket összekapcsolják a tananyaggal. E cél elérése érdekében a művészek szoros együttműködésben dolgoztak a pedagógusokkal, mégpedig úgy, hogy az órán a szaktanár maradjon a kulcsfigura, a művész pedig a saját szakmaiságát segédeszközként, támogatólag tegye hozzá a tanítási folyamathoz. Fontos elv volt, hogy a projekt szándékosan nem művészeti oktatást kívánt a gyerkeknek nyújtani, hanem a kreatív gondolkodásmódot bevinni az olyan tantárgyak oktatásába is, mint a matematika, informatika vagy a testnevelés.

A művészek igyekeztek inspiráló tanulási környezetet teremteni, melyek keretében miniprojekteket hoztak létre. Az óvodás csoportban egy komplett dínóbirodalmat építettek, az első osztályos diákok egy új kontinenst terveztek, a harmadikosok egy vadonatúj sportág szabályait dolgozták ki. Az ötödikesek egy új számítógépes játékot találtak ki és egy olyan 3D modellt készítettek, amelyet mások is kipróbálhattak; a hatodikosok egy üzletet rendeztek be, ahol matekpéldák megoldásával kedvezményt kaptak a vevők. A projektben résztvevő művészek, tanárok és diákok számos új tapasztalatot szereztek, miközben a diákok bevallottan élvezték a rendhagyó órákat.

A projekt végén még a teljesen kezelhetetlennek hitt osztály tanulói is hosszan és kitartóan tudtak saját tevékenységükre koncentrálni.

Németh Szilvia, a T-Tudok Zrt. igazgatója ingyenes tárlatvezetést tart a Kreatív Partnerség Magyarország program és a Művészek az osztályteremben projekt iránt érdeklődő pedagógusoknak, művészeknek, szülőknek

március 9-én 14:30-kor a Ludwig Múzeumban.

A kiállítás megtekinthető a Ludwig Múzeumban 2018. március 18-ig.

A művészek: Szabics Ágnes, Juhász Rokkó, Erdei Krisztina, Szemző Zsófia, Mécs Miklós, Fischer Judit, Soltis Miklós, Utcai Dávid

A résztvevő iskolák: Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola "Grundsuli"; Hallássérültek Tanintézete - Budapest

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: iskola hírek

Kölöknet hozzászólás

aláírás