Iskola

Nincsenek idén iskolai szakkörök – mi lesz a felvételi előkészítőkkel?

A koronavírus-járványra való tekintettel az iskolák idén nem szervezhetnek szakköröket, tanfolyamokat, és ez igaz a felvételi előkészítőkre is. Sok intézményben el is maradnak ezek a foglalkozások, kiskaput azonban most is talál, aki akar.

„Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy iskolánk a járványhelyzetre való tekintettel ebben a tanévben nem szervez felvételi előkészítő tanfolyamot!” – olvasható egy népszerű, Budapest agglomerációjában található nyolcosztályos gimnázium honlapján. A szülők egy része fellélegzett: idén talán nem az kerül be a rendkívül népszerű – minden évben tízszeres túljelentkezéssel büszkélkedhető – iskolába, akinek a családja képes volt havonta tízezreket kiadni az előkészítőre, mások azonban aggódnak, hiszen tudják, a felvételin nem az iskolai tananyagot kérik számon, hanem olyan speciális képességeket mérnek, amelyeket legjobban az előkészítőn lehetett begyakorolni.

Online előkészítő és egyéb kreatív megoldások

A rendelet értelmében az iskolák a saját épületükben nem szervezhetnek tanfolyamokat, azt azonban nem tiltja semmi, hogy a foglalkozásokat külső helyszínekre szervezzék ki. Ezt a kiskaput használja ki Budapest egyik legerősebb gimnáziuma is, akik egyfajta hibrid megoldásként félig online keretek között, félig a szomszédos művelődési házban tartják az előkészítőt.

„A művelődési házban nem elég a férőhely, ezért a csoportok heti váltásban egyik héten személyesen, másik héten online vesznek részt az órákon. Ez ellen már a tankerületnek sem volt kifogása” – magyarázta az iskola egyik tanára, majd hozzátette: az intézmény idén sportfoglalkozásokat sem szervezhet, annak azonban semmi akadálya, hogy egy külsős egyesület bérbe vegye a tornatermet, és ők tartsák meg ugyanazokat az edzéseket a diákoknak.

Külső cégek előkészítői

Noha az iskolák idén nem tarthatnak előkészítőt, azt senki nem tiltja, hogy egy külsős cég ilyen foglalkozásokat szervezzen. Az interneten böngészve nagyon hamar belefuthatunk olyan tanfolyamokba, amelyek bármilyen oktatási intézménytől függetlenül adnak felvételi előkészítő órákat. Mivel a középiskolai felvételi már nagyon régóta központosított, tehát bárhova jelentkezik a gyermek, mindenhova ugyanazt a feladatsort kell megírnia, akár indokolatlannak is tűnhet a választott iskola saját tanfolyamához ragaszkodni.

Aki tehát nagyon szeretné, kis utánajárással idén is beírathatja gyermekét valamilyen felvételi előkészítőre, ráadásul, mivel ezeket a foglalkozásokat ebben a tanévben a többség nagy valószínűséggel ilyen-olyan okokból, de kihagyja, talán némi előnyhöz is jut az, aki részt vett egy ilyen tanfolyamon.

Annak sem kell azonban aggódnia, aki bármilyen okból – anyagi nehézségek vagy épp a fertőzéstől való félelem miatt – nem küldi felvételi előkészítőre a gyermekét. Az internetről évekre visszamenően letölthetők az elmúlt évek feladatsorai, így akár ingyenesen, otthonról is képet kaphat a gyermek arról, mi vár majd rá a megmérettetésen.

 

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XKamaszmentő - Teakiadó