Iskola

A szülők fokozzák a matematikai szorongást

A szülők felerősíthetik a matematikával kapcsolatos szorongást a gyerekekben, rontva ezáltal az iskolai teljesítményüket.

„Gyakran bele se gondolunk, mennyire meghatározza az iskolai teljesítményt a szülők hozzáállása. Eredményeink alapján viszont azok a szülők, akik hangoztatják, hogy nem szeretik a matematikát, vagy idegesek lesznek tőle, hasonló attitűdre ösztönzik a csemetéjüket” – magyarázta a társszerzőként közreműködő Sian Beilock az Association for Psychological Science sajtóközleményében.

A Lecke

Azt mindig tudtam, hogy egyszer eljő az a nap is, amikor nem tudok majd segíteni a gyereknek a leckében, de hogy rögtön a harmadik napon bekövetkezik, ahogy elkezdtük az ötödik évfolyamot – azt nem gondoltam volna. A matematika sokak mumusa, két kivétel azonban biztosan akad: a gyerek meg én. Mindketten szeretjük, bírjuk, értjük. A Lecke ezúttal azonban kifogott rajta.

A történet itt folytatódik

A vizsgálat során 438 első és második osztályos kisdiák matematikai teljesítményét vették górcső alá. Szüleiket is megkérdezték arról, hogy szorongást ébreszt-e bennük a tantárgy, és hogy milyen gyakran segítenek a házi feladat megoldásában.

A gyerekem szorong a matek dolgozttól

A lányom most kezdi az 5. osztályt.A matematikával van gondunk, mégpedig, hogy ha dolgozatírásra készülünk, itthon mindent jól megold, az iskolában pedig teljesen leblokkol. Fáj a hasa, rosszkedvű, már reggel rágja a körmét, tiszta stresz. Ha felel, akkor nincs gond, csak a dolgozatnál, és egyre rossszabb dolgozatokat ír, ami megint lehangolja. Már 2-es dolgozatot is írt. Kérem, segítsen megoldást találni.

Szakértőnk válasza itt olvasható

Sikerült kimutatni, hogy a matematikai szorongással küszködő szülők gyermekei kevesebb információt sajátítottak el a tanév alatt, és erősebb volt a saját szorongásuk, amennyiben szülői segítséget kaptak a házihoz.

 

A férfi Washingtonban tanított alsótagozatosokat. Egyebek közt ilyen szöveges feladatokat adott fel nekik: "Egy éjjel alvás közben egy vámpír 3652 liter vért szívott ki belőlem és 1865 litert az öcsémből. Mennyi vért ivott meg az éhes vámpír azon az éjszakán?"

Cikkünk itt található

„Az érintett szülők talán kevésbé hatékonyan magyarázzák el a koncepciókat, és nem reagálnak jól az esetleges hibákra, s arra sem, ha a kicsi másképpen akar megoldani egy feladatot” – tette hozzá a szintén társszerző Susan Levine, a Chicagói Egyetem munkatársa.

Az eredmények a Psychological Science című szaklapban jelentek meg.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás