Iskola

Így változik a biológia és kémia érettségi 2017-től

A jelenlegi érettségi rendszerben november 25-én levizsgázott az utolsó diák is kémiából és biológiából is. 2017-től több ponton is módosul mind a két tantárgy érettségije. 

A biológi vizsgák esetében a fontosabb változások: 

  • A választható feladatban az esszére 10 pont lesz adható az emelt szintű írásbelin, eddig ez nem volt rögzítve
  • Kikerül a jogszabályból az igaz/hamis feladat az írásbeliken
  • Középszinten a feladatok száma 6-12-re változik, a jelenlegi 8-10 helyett
  • Változik mind a közép-, mind az emelt szintű szóbeli vizsga pontozásának eloszlása, a maximális pontszám továbbra is 50 marad
  • 2017-től az „A” feladat tételcímeit és nem a témaköröket hozzák nyilvánosságra az emelt szintű szóbelin
  • Rögzítésre kerültek az elvárt kompetenciák


A kémia érettségi fontosabb változásai: 

  • Csökken a középszintű vizsga ismeretanyaga, több elem már csak az emelt szintű vizsgán lesz elvárás. A legnagyobb változás az atomszerkezet, a kémiai egyensúly és a redoxireakciók területét érinti
  • Az emelt írásbelin kis mértékben változik a feladattípusok százalékos eloszlása
  • Részletesebb lett az elvárt kompetenciák listája
  • Az emelt szóbelin az „A” feladat tartalmai helyességét 2017-től központi útmutató alapján értékelik, így az kikerült a vizsgaleírásból; valamint növekszik a tartalmi helyesség súlya a pontozásnál.
  • Rögzítésre került, hogy az elvégzendő kísérletet esetén a bemutatás nem számít bele a felelet idejébe, és a felkészülési időbe sem.
  • Pontosították a középszintű szóbeli nem elvégzendő kísérlet feladattípusainak leírását.

Forrás: http://biokemonline.com/ 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás