Iskola

Megtalálták Magyarország legintelligensebb diákjait

A lányoknál egy műegyetemista, a fiúk között pedig egy ELTE-hallgató nyerte el a fődíjat és a legintelligensebb diák címet a szeptember óta tartó Nagy Diák IQ-teszt csütörtöki döntőjében.  A Diákhitel Központ és a DUE Médiahálózat által szervezett háromfordulós, országos versenyen több mint 16 ezren vettek részt.

Magyarország második diák intelligenciaszint-mérése, a Nagy Diák IQ-teszt szeptember közepén indult. Az első fordulóban egy több éves fejlesztéssel készült, betanulhatatlan, adaptív IQ-tesztet lehetett ingyen kitölteni az interneten.

A nagy megmérettetés

Az online fordulóban több mint 16 ezren tették próbára a tudásukat. A továbbjutók közül 725-en vettek részt a második fordulóban, ahol a Mensa HungarIQa hivatalos felvételijével birkóztak meg egy élő tesztíráson. Innen a legalább 135-ös IQ-val rendelkezők mehettek tovább a döntőbe. Ők a népesség legintelligensebb 1 százalékához tartoznak. A december 4-i döntőbe 365-en jutottak be, ahol a megjelent 280 diák egy különleges, több részből álló, izgalmas, élő show keretében, közönség előtt dolgoztatta meg a szürkeállományát. A feladványokat a nézők kivetítőn láthatták, a versenyzőknek pedig nemcsak a helyes megoldásokra, hanem a gyorsaságra is koncentrálniuk kellett. A feladványokat a Mensa HungarIQa és a Rejtvényfejtők Országos Szövetsége közösen állította össze.

 

A szeptember óta tartó, izgalmas vetélkedősorozat zárásaként csütörtökön végre kiderült, hogy kik nyerték a Nagy Diák IQ-tesztet, valamint a Diákhitel Központfődíját, egy-egy iPad Minit. A lányok között a 20 éves, pápai Erdős Szilvia, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elsőéves mérnök-informatikus hallgatója lett a legintelligensebb diák. Szilvia már a tavalyi versenyen is indult, akkor a második helyezést érte el. Mint mondta, az idei döntő érzése szerint könnyebb volt, és nagyon élvezte. Az egyetemista lány kedvenc időtöltése a zongorázás, 6 éven át tanárhoz is járt.

A Nagy Diák IQ-teszt legintelligensebb fiú versenyzője címet a szentendrei Dankovics Attila nyerte el, aki az Eötvös Lóránd Tudományegyetem elméleti matematikus és programkezelő informatikus hallgatója. A fiatalembernek a tanulás mellett kevés a szabadideje, de ha mégis van néhány szabad órája, akkor olvas, programokat ír és sakkozik.

Fotó: Gyulai Tóth Zoltán

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás