IskolaMérés és értékelésA tanuló értékelése

Amit az elektronikus naplóról tudni érdemes

Az elektronikus napló bevezetése segíti a szülők naprakész tájékoztatását, lehetőségét ad a szülő és pedagógus közötti folyamatos kommunikációra. Értő használata megkönnyítheti az iskolai adminisztrációt, de csoda semmiképpen sem várható tőle.

Egy 2005-ös OM-rendelet alapján a közoktatási intézmények normatívájának meghatározott hányadát kötelező iskolai adminisztrációs és ügyviteli szoftverek beszerzésére fordítani. Egyre több intézmény dönt úgy, hogy a felkínált lehetőségek közül az elektronikus naplót választja. (A minisztérium által jóváhagyott szoftverek közül a Taninform rendszerét volt alkalmam alaposabban megismerni de – mivel tulajdonképpen az összes e-napló hasonló elven működik – itt szerzett tapasztalataim más esetekben is érvényesek.)

Mire jó az e-napló?

A digitális naplót bevezető iskolákban minden egyes szülő kap egy felhasználónevet és egy jelszót - ezt természetesen meg lehet változtatni -, amellyel beléphet a rendszerbe, és folyamatosan figyelemmel kísérheti a gyermekéről nyilvántartott adatokat. Nem sokkal tud meg többet, mintha a csemetéje ellenőrző könyvét lapozgatná, és naponta megkérdezné tőle, hogy mi történt az iskolában. Ez persze csak abban az esetben igaz, ha az ellenőrzőbe minden bekerül, aminek benne kell lennie. Tehát: a jó és a rossz jegyek, az órarend, a tanárok névsora, a pedagógusok szülőknek szóló üzenetei.

Az e-napló funkciója, hogy naprakész információkat tartalmazzon. A pedagógusoktól rendszeres adminisztrálást igényel, hiszen szabott határideje van az osztályzatok, tanórák, hiányzások stb. dokumentálásának. A hagyományos naplóknál ez a szigorú szabályozás nem volt általános. A rendszer alapbeállítása 14 munkanap. Ezen túl visszamenőleg nem lehet adatokat rögzíteni. (Az iskola az alapbeállítást természetesen módosíthatja.) Belépve a rendszerbe azonnal értesülhetünk az aktuális állapotról. Így nem kell kivárni, hogy a szülői értekezleten vagy a fogadó órán belenézhessünk a naplóba.

Feltétlenül megkönnyíti az iskolai adminisztrációt, hogy a program automatikusan kiszámolja a beírt osztályzatok átlagát. A kapott jegyeket súlyozni lehet, azaz a tanár megmondhatja, melyik osztályzat milyen súllyal számítható be: pl. a témazáró dolgozat többet érhet, mint az otthoni gyűjtőmunka. A különbségeket a gépen különböző színekkel jelzik. Tantárgyi modulok esetén, amikor több részmodulból áll össze az érdemjegy, a rendszer képes összesíteni részosztályzatokat, és például hozzá tudja adni az emelt szintű órákon kapott jegyeket az alapórán szerzett osztályzatokhoz.

A szülő folyamatosan értesülhet a gyermeke hiányzásáról is. A program ugyanis számon tartja az igazolt és igazolatlan órákat, az igazolt és igazolatlan késéseket, és 45 perc után automatikusan órára váltja át azokat. Jelzi azt is, melyik mulasztásról nem vitt még a gyermek igazolást. Összesíti továbbá, hogy mely szakórákról volt távol a diák. Ezt azért is fontos nyomon követni, mert ha valamely szaktárgy esetében az adott tanuló hiányzása eléri az éves óraszám 30 százalékát, komoly retorziókkal számolhat (lásd: 11/1994. MKM-rendelet 20.§).

Az e-napló rendszerébe belépve, nem csupán az informálódásra nyílik lehetősége a szülőnek, hanem ő is küldhet elektronikus levelet az iskola bármely pedagógusának. Ezen kívül kérhet a mobiljára SMS jelzést, ha gyermeke naplóoldalára új bejegyzés érkezik.

Ne várjunk tőle csodát!

Az e-naplót számos ellenérzés kíséri. A pedagógusok gyakran úgy tapasztalják, hogy ez az új eszköz nem hogy egyszerűsítené, inkább szaporítja az adminisztrációs terheket. Főleg azokban az iskolában, ahol a tanároknak az elektronikus mellett a hagyományos naplót is vezetniük kell, és ahol a különben nem kötelező rovatok kitöltésére utasítják őket. Például fel kell tűntetniük valamennyi osztályzatnál, hogy szó- vagy írásbeli számonkérés eredménye-e, illetve hogy miért kapta diák az adott jegyet.

Nehezíti az eszköz használatát, hogy sok pedagógus gyakorlatlan a számítógép kezelésében, valamint, hogy sok olyan tanár és szülő van, akinek nincs otthon számítógépe. Gondot okoz, hogy egyes iskolákban egyetlen számítógép áll az egész tantestület rendelkezésére, és nem ritka az sem, hogy az intézmény gépparkja elavult.

Nyilvánvaló, hogy a korszerű adminisztrációs eszköz bevezetése nem old meg alapvető szemléletbeli problémákat. Az a szülő, akit eddig nem figyelt oda,  hogy mi történik az iskolában, ezután sem válik majd érdeklődővé. Semmivel sem egyszerűbb az egérrel kattintgatni, mint elkérni a gyerek ellenőrzőjét, és megnézni a jegyeket, illetve a tanári bejegyzéseket. A digitális napló emellett még nem teszi objektívebbé az értékelést, csupán a nyilvántartás lesz nagy valószínűséggel pontosabb.

Bármennyi pozitív hozadéka is van az e-naplónak, félő, hogy használatának általánossá válásával felerősödik a családi és  iskolai nevelés egyik legnagyobb problémája: a szülő és a pedagógus közötti kommunikáció elégtelensége, esetenkénti hiánya. Félő, hogy a személyes kontaktust egyre többen az adatok begyűjtésével helyettesítik, s nem néznek a dolgok mélyére, nem keresik a miérteket.

Az e-napló semmiképpen nem pótolhatja sem a szülő-gyermek, sem a pedagógus-gyermek, sem a szülő-pedagógus között személyes kapcsolatot, nem helyettesíti a kölcsönös bizalmon alapuló kommunikációt. Használjuk tehát arra, amire való: tekintsük az adminisztrációt megkönnyítő, a gyors és megbízható információáramlást lehetővé tevő eszköznek. Semmiképpen se várjunk azonban csodát tőle!

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás