IskolaPedagógusOktatáspolitika

Átalakítja a kormány a szakképzést

A kormány megkezdte a német típusú, úgynevezett duális szakképzési rendszer bevezetését. Ennek lényege, hogy három év lesz a szakképzés ideje, s az első év során rögtön nagyobb hangsúlyt kap a gyakorlati oktatás.

Magyarországon is bevezetik a német típusú „duális” szakképzési rendszert – jelentette be még október 18-án Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Orbán Viktor miniszterelnök és Parragh László az MKIK elnöke már aláírta az átalakítás lépéseiről szóló dokumentumokat.

A szakképzés duális rendszerré történő átalakítása azt jelenti, hogy bizonyos szakmákban emelik a gyakorlati órák számát – írja az Orientpress. A változtatástól pedig azt remélik, hogy a munkaerő-piaci igényeknek jobban megfelelő szakembereket bocsátanak ki az intézmények.

Alapvető változást hoz, hogy a MKIK veszi át csaknem 130 szakma gondozását, az órarendek és a teljes követelményrendszer kidolgozását, illetve a vizsgaelnökök kijelölését és egyéb szakmai feladatokat.

A duális szakképzést előre láthatólag 2012-ben vezetik be. Kísérleti jelleggel már 2011 szeptemberétől élhet a német rendszer, amivel 17 évre módosulna a tankötelezettség korhatára – ezt Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkár mondta egy sajtótájékoztatón.

 

Czomba Sándor a duális képzésről szólva az Orientpressnek elmondta: annak lényege, hogy három év lesz a szakképzés ideje, s az első év során rögtön nagyobb hangsúlyt kap a gyakorlati oktatás. A változtatás célja, hogy a diákok piacképes tudást szerezzenek a szakmunkásképzőkben és visszaállítsák a kétkezi munka becsületét.

Mint azt Nagy Anna kormányszóvivő kifejtette, a szakképzés átalakítása a kormányprogram része. Elmondta, hogy az MKIK eddig 26 szakmát felügyelt, most ezek száma 126-ra emelkedik. Az állam azonban nem vonulhat ki, megtartja ellenőrző és monitoring szerepét – tette hozzá Czomba Sándor.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a tájékoztatón az oktatásügy legkritikusabb láncszemének nevezte a szakképzést. Emlékeztetett: jelenleg az intézmények tanulóinak 30 százaléka már az első két évben lemorzsolódik. A helyzet javulását a három évig tartó bevezetési programtól várja az államtitkár.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás