IskolaPedagógusOktatáspolitika

Törvénnyel az iskolakerülés ellen

A rendőrségi törvény módosítása alapján jövő január 1-jétől az igazgatóhoz kísérheti a rendőr azt az általános iskolás diákot, aki igazolatlanul marad távol a tanítási órákról. Egyidejűleg a köznevelési törvényt is úgy módosították, hogy a köznevelés információs rendszeréből továbbíthatóak lettek a rendőrségnek a diákok adatai. 

Pintér Sándor belügyminiszter indítványát - amely a rendőrségi törvényt módosította - 252 igen, 43 nem szavazat és 33 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés, rögzítve a rendőrség feladatai között, hogy a fenntartó kezdeményezésére közreműködik az általános és a középiskolák rendjének fenntartásában.

    A rendelkezés szerint ha egy 14 évnél fiatalabb diák nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy engedéllyel hiányzik a tanításról vagy a kötelező iskolai foglalkozásról, és nincs vele nagykorú, akkor a rendőr - az iskolával való előzetes egyeztetés után - az igazgatóhoz kísérheti őt. "Hitelt érdemlő igazolást" az iskola, az orvos vagy a szülő állíthat ki.

    Módosult a köznevelési törvény is: szintén 2013. január 1-jétől a tanuló iskolájának megállapítása, a hiányzás jogszerűségének ellenőrzése, valamint az iskolával és a szülővel való kapcsolatfelvétel céljából a köznevelés információs rendszeréből továbbítható a rendőrségnek egyebek mellett a diák neve, neme, születési helye és ideje, lakcíme, állampolgársága, diákigazolványának száma, tanulói jogviszonyának adatai, valamint iskolájának neve, címe.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás