A segítégüket kérem 5 éves kislányommal kapcsolatban, aki jelenleg középső csoportos. 2,5 éves korában került be az óvodába, a beilleszkedés viszonylag gyorsan ment. Én nagyon korán visszamentem dolgozni, mikor ő másfél éves volt, és az ovikezdésig általában a dédimamája illetve a szüleim vigyáztak rá délutánonként! Már az első szülői értekezleten jelezték felém az óvónők, hogy gondok vannak vele. Nagyon félt minden idegen helyzettől, embertől. Hetente látogatta őket az óvoda orvosa és ő egyszerűen nem mert eléállni! Fejére húzta a takaróját és sírva elbújt a sarokba. Azt mondták, látszik rajta, hogy egy ember volt vele sokáig. Aztán változott a helyzet. Nagyon hamar feltalálta magát, az orvossal is megbarátkozott, sőt átesett a ló túloldalára. Irányító ember lett belőle, akinek nagyon nagy az akarata! Eleinte nagyon jól tudta irányítani a társait, de nehezen fogadta el a közösségi szabályokat! Most már sokszor a társai is ellenszegülnek neki. Sokszor ellenkezett az óvónőkkel, rosszul tűrte, ha valamit nem engedtek neki. Óvónője kérte, hogy legyünk vele szigorúak, ne engedjünk meg neki mindent, mert akkor ezt a rossz tulajdonságot csak erősítjük benne. Ez a probléma az elmúlt két évét végigkísérte és jelenleg már más baj is van vele. Úgy érzem, hogy talán túl szigorúak lettünk vele szemben és annyira akartuk, hogy jó gyerek legyen, hogy olyan elvárásaink voltak vele szemben amit még egy nagyobb gyerektől sem lehetne talán elvárni. Történt egyik nap, hogy kinevette az óvónőt, aki kérte a lányomat, hogy itthon számoljon be nekem róla. Kislányom persze hallgatott, én meg itthon semmit sem sejtettem a dologból. Kb az eset után másfél héttel kaptam egy levelet, amiben tájékoztattak a történtekről. Ugyanis a kislány azt mondta az oviban, hogy itthon elmondta nekem, hogy mit csinált, pedig ez nem volt igaz! Természetesen ez kiderült. Büntetése az oviban az volt, hogy az anyák napi műsorban elvették tőle a szerepet, amire pedig nagyon készült! (Nem is kapta vissza utólag sem!) Mikor én megtudtam, mi történt, teljesen kétségbe estem és beszéltem az óvónővel. Szerinte a kislány a könnyebb megoldást választotta: hazudott, mert így azt gondolta, hogy megússza a dolgot, mivel azért belül érezte, hogy bajt csinált. A társai is néha kirekesztették emiatt a játékból. Azt mondta nekem, hogy azért nem mondta el itthon, hogy mit tett, mert félt, hogy kikap érte! Ekkor ijedtem meg nagyon, és arra gondoltam, hogy talán az egészről mi, a szülei tehetünk. Félek büntetni is, mert attól tartok, hogy a büntetés csak erősíti benne az ellenszegülést és a makacsságot, viszont azt mégsem lehet hagyni, hogy ha rosszat tesz. Hol az arany középút?

Szakértőnk válasza:

Kedves Anyuka!

Köszönöm a hosszú levelet. Érezhető, hogy nagyon aggódik kislányáért, szeretné, hogy mindenkinek megfeleljen a magatartása. Talán fontosabbnak tartja, hogy másoknak megfeleljen a viselkedése, mint azt, hogy saját tempójában tudjon alkalmazkodni a változásokhoz. Van némi ellentmondás is a levélben. Azt írja, hogy az óvodai beilleszkedés gyorsan ment, ugyanakkor már az első szülőin jelezték, hogy baj van vele. Másrészt azt a megállapítást, hogy sokáig egy ember volt vele, sem értem, mivel 1,5 éves korától már a dédi, a nagyszülők és Ön felváltva voltak vele.

Amit konkrétan megtudtam a levélből, az érthető folyamat, természetes reakció egy 2,5 éves gyerektől, aki először kerül közösségbe. Az a normális, hogy először félénk, és lassabban oldódik, aztán, mikor már ismerős a hely, a gyerekek, a felnőttek, akkor „feltalálja” magát. Az, hogy hamar irányító emberré is vált, azt mutatja, hogy sok olyan képességgel is rendelkezik, ami alkalmassá teszi arra, hogy a közösség motorja lehessen. Nehéz helyzetben vagyok, mivel egyoldalú vélemény alapján nem szeretnék véleményt mondani senkiről. Amit azonban leírt, annak alapján nem csodálkozom azon, hogy az óvónőnek is ellenszegült (aki büntetésből elveszi anyák-napi szerepét, vele üzenget a szülőknek, ráadásul azt kívánja egy óvodás gyerektől, hogy magát árulja be azért, mert úgy érzékeli, hogy őt kineveti, illetve hazugnak nevezi, stb.) Azt gondolom, ez szintén egészséges reakció kislánya részéről, és azt jelzi, hogy képes kiállni magáért, ami szintén ritka ebben a korban, ugyanakkor lelkileg nagyon megterhelő számára, mivel ez még nem az ő dolga lenne elsősorban. Ezt jelezhetik a bepisilések is.

„Csak a futkosás, a játék a lényeg”- írja. Szerencsére! Ebben a korban ebből minél többet! Hogy ne szorongjon, hogy tudjon felszabadult lenni. És bízom benne, ha elkerül ebből az óvodából, sok minden önmagától meg fog oldódni, főleg, ha a szülei is megengedik maguknak, hogy felszabadultan tudjanak örülni kislányuk jó képességeinek. Amit éreznek is szerencsére. Persze kellenek szabályok, de kevés, és érteles szabály. Amik a gyerek fejlődését segítendő jönnek létre, és nem a környezet elvárásai miatt.

Üdvözlettel: Horváth Magdolna