Különleges helyzetekFelvételi

Tehetséggondozó felvételi 2010 - Javítókulcsok

Január 30-án többezer diák írta meg a tehetséggondozó felvételit az ország 22, szigorú feltételekkel kiválasztott tehetséggondozó középiskolájában. A javítókulcsok 13 órától nyilvánosak!

A tehetséggondozó felvételi javítókulcsai itt találhatók.

A tehetséggondozó középiskola címet az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázata nyomán 2008 szeptemberében 19 iskola nyerte el, majd 2009-ben a lista további három intézménnyel bővült (erről az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján tájékozódhatnak).

Csak olyan iskolák vehettek részt a pályázaton, ahol már legalább öt éve folyik emelt szintű oktatás, és ahová ugyancsak öt évig legalább másfélszeres volt a túljelentkezés (azaz legalább másfélszer annyi diák nyújtotta be első helyként a jelentkezését, mint ahány helyet meghirdettek). Ezeken túl is szigorú feltételeket szabott a pályáztató minisztérium: a tehetséggondozást szerepeltetni kell az iskola pedagógiai programjában, az iskola tanárainak speciális ismeretekkel kell rendelkezniük a tehetséggondozásról, illetve magasan képzettnek és szakmailag kiemelkedően aktívnak is kell lenniük. Előírás az is, hogy az iskola előkelő helyezéseket érjen el minden évben tanulmányi, sport- és művészeti versenyeken, valamint az is, hogy könyvtára és informatikai felszereltsége is kimagasló legyen. Ezek a feltételek meglehetősen leszűkítik a szóba jöhető iskolák körét. A követelményeknek csak a kiemelkedő és népszerű intézmények képesek megfelelni.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás