Különleges helyzetek

Halált okozott az internetfüggőségről leszoktató módszer

Fizikai erőszakot alkalmaznak és katonai kiképzőtábori körülmények között tartják a fiatalokat az internetfüggőségről leszoktató intézményekben Kínában – olvasható a Hszincsing Pao című lap összeállításában. A testi fenyítés túlzásba vitele a múlt héten egy 19 éves lány halálához vezetett.

Az intézményben kezelt Kuo családnevű lány a beszámoló szerint nem kért engedélyt, mielőtt kiment a mosdóba, és a "gondozók" veréssel, rúgásokkal büntették meg. Kuo fejsérülést és agykárosodást szenvedett. A hatóságok bevonták az iskola engedélyét és nyomozást rendeltek el az ügyben, a lap szerint ugyanakkor az eset egy szélesebb körű problémára világít rá.
 

Az internetfüggőséget 2008 óta szellemi betegségként tartják nyilván Kínában, egyes becslések szerint a százmilliót közelíti a kóros internetfüggők száma. Mindenekelőtt fiatalokról, fiúkról van szó. A függőségről való leszoktatásra külön intézmények jöttek létre az utóbbi években, számuk ismeretlen, de becslések szerint a több százat is elérheti. Ezekben az intézményekben 3-6 hónapos "kúrákkal" próbálják "meggyógyítani" a valóságérzetüket vesztett fiatalokat. A kezelés nem olcsó, egy 50 napos programért átlagosan 10 ezer jüant (360 ezer forintot) kérnek el.
 

A táborokban a lehető legnagyobb szigort alkalmazzák: a programban részt vevők számára tilos a külvilággal való bármiféle kapcsolattartás, korán kelnek, korán fekszenek, fizikai kiképzésen és pszichológiai tanácsadáson kell részt venniük, sokszor gyógyszeres kezelést is kapnak. A legkisebb szabálysértést is büntetik, többnyire testi fenyítéssel.
 

A Legal Evening News című kínai lap beszámolója szerint az utóbbi néhány évben ezekben az intézményekben hét fiatal halt meg fizikai erőszak miatt. A kínai egészségügyi minisztériumnak 2009-ben arra kell utasítania egy Santung tartománybeli leszoktató kórházat, hogy ne alkalmazzon elektrosokkos "kezelést" az internetfüggő fiatalokon, miután háromezer fiatalt ilyen módszerrel "gyógyítottak".
 

Az egyik intézmény vezetője egy, a Sundance amerikai független filmes fesztiválra is bekerült januárban készült dokumentumfilmben úgy fogalmaz: a szigor elengedhetetlen a fiatalok kordában tartására, hogy visszarántsák őket a valóságba, sokuknak ugyanis minden kapcsolata megszűnt a külvilággal.
 

facebook – a magányosok hálója?
 
Szinte mindenkinek van olyan ismerőse a Facebookon, aki állandóan panaszkodik, mennyire elégedetlen az életével. Aggasztó a tény, de most kiderült, hogy az érintettek hajlamosabbak személyes információk megosztására a többieknél. A magányosok 79 százaléka a kedvenc könyveit és filmjeit is felsorakoztatja a párkapcsolati státusza, a lakcíme és egyéb adatai mellett. A végkövetkeztetés az volt, hogy a magányosak az ilyen jellegű információkat azért teregetik ki, mert meg akarják könnyíteni másoknak, hogy kapcsolatba léphessenek velük.
(Forrás: Medipress.hu)

 

A dokumentumfilmben megszólaló fiatalok pokolnak nevezik az intézményt. Azt ugyan elismerik, hogy heteken, hónapokon át folyamatosan videojátékokat játszottak, de tagadják, hogy internetfüggők lennének. A gyerekeiket az intézményekbe beadó szülők tisztában vannak a szigorral, de nem látnak más utat arra, hogy kigyógyítsák őket a függőségből.

 


 

Az internetfüggő fiatalok leszoktatása nemcsak Kínában probléma, az Egyesült Államokban, Pennsylvania államban tavaly nyílt meg az első rehabilitációs központ.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás