Óvoda

Hogyan fejezzük ki szeretetünket gyermekeink felé?

Kihívást jelent követni a kamaszok és fiatalok szleng nyelvezetének a változását. Sokszor azt érezzük, hogy bár beszélnek, de fogalmunk nincs már, hogy miről is van szó éppen. Vajon ez fordítva is megtörténhet? Van olyan, hogy a szülők úgy kommunikálnak, hogy a gyermek azt nem tudja értelmezni? Gary Chapman és Ross Campbell arra mutat rá Gyerekekre hangolvacímű könyvében, hogy a félreértelmezhető üzenetek között a legtöbb problémát azt jelentheti, amikor a szülők szeretetüket nem tudják egyértelműen eljuttatni gyermekükhöz.

Sokszor hallunk arról, hogy egy párkapcsolatban milyen fontos felismerni egymás szeretet-nyelvét. Sok félreértés és bizonytalanságérzés kerülhető el ezzel a felismeréssel. A cél a párkapcsolatban, hogy úgy tudjuk átadni a másik számára a szeretetünket, ahogy ő azt meg is érti és érezni is tudja. Ez nincs másként a szülő-gyermek kapcsolatban sem. Itt viszont szülőként még nagyobb felelősségünk van, hogy megfelelően fejezzük ki szeretetteljes érzéseinket.

A szülőknek érdemes tisztában lenniük azzal, hogy minden gyermeknek van egy elsődleges szeretet-nyelve. Segítségével el lehet juttatni a gyermek szívéhez a szülői szeretetet és erre fog a legérzékenyebben reagálni. A szeretet kifejezésének és befogadásának öt módját különböztették meg: fizikai érintés, elismerő szavak, minőségi, idő, ajándék, segítségnyújtás. Az elsődleges szeretet-nyelvén szeretetet kommunikálva tudjuk segíteni gyermekünket abban, hogy felelősségteljes felnőtté váljon, és ehhez egy biztonságérzetet ki tudjunk alakítani. Persze nem elfeledkezve a másik négy nyelv kombinált használatáról sem. A szeretet megélése fontos szerepet kap az érzelmi és az értelmi fejlődés során is. Ha több gyermekünk van, akkor lehet, hogy a gyerekek különböznek abban, hogy milyen szeretet-nyelven tudják leginkább befogadni a szülői szeretetet.

Érzelmi tank

Úgy tölthetjük meg a gyermekünk érzelmi tankját, ha az ő szeretetnyelvén beszélünk. Ha azt érzi, hogy szeretjük, akkor sokkal könnyebben tudjuk fegyelmezni és nevelni, mintha érzelmi szükségletei betöltetlenek maradnának. Minden gyermek rendelkezik ilyen erőforrást jelentő érzelmi tankkal, ahova a növekedés erőpróbáló napjain fordulhat. Ebből a forrásból meríti a szükséges energiát. Bármelyik szeretet-nyelv is jellemezze gyermekünket, csakis feltétel nélküli szeretetet szabad adnunk. Miért is olyan fontos ez? Ez nagy részben meghatározza, hogy kiegyensúlyozott, boldog és érett felnőtt váljon belőle. A feltétel nélküli szeretet mindentől független. Nem függ a gyermek külső megjelenésétől, jó vagy rossz tulajdonságaitól, az elvárásoktól és még a viselkedésétől sem. A szeretet kifejezése nem azt jelenti, hogy a rossz magatartásnak is örülünk és elfogadjuk, hanem biztosítjuk a gyermeket arról, hogy a szeretetünk töretlen még azokban a helyzetekben is. Ha csak akkor szeretnénk gyermekünket, amikor az elvárásoknak megfelel, akkor nem érezné igazán a szeretetünket. Később ebből következően lehet, hogy elbizonytalanodnának, ügyetlennek és tehetségtelennek tartanák magukat, és a bizonytalanságérzés miatt alacsonyabb lenne önértékelésük, és szorongást érezhetnének.

Szeretet-nyelvek gyermekkorban

Ötéves kor előtt még nem ismerhető fel egyértelműen az elsődleges szeretet-nyelv. Ilyenkor még nagyon fontos, hogy mind az öt nyelven ki tudjuk fejezni érzéseinket a kisgyermekek felé. El kell látni a gyermeket osztatlan figyelemmel, bátorító szavakkal, gyöngéd érintésekkel, ajándékokkal, valamint segítő kézzel. Ha ráismerünk később, hogy melyik nyelv a legfontosabb számára, akkor sem szabad csak azon kommunikálni. Egyrészt mintát kell nyújtanunk számára, hogyan lehet többféleképpen átadni szeretetünket, másrészt egyes szeretet-nyelvek részben összekapcsolódnak egy másik szeretet-nyelvvel. Nem elég a gyermek számára a tárgyi ajándék, szükséges, hogy megadjuk az ajándékozás ceremóniájának az időt és a figyelmünket.

Vegyük sorra, hogy milyen szeretet-nyelveken keresztül kommunikálhatjuk és fogadhatjuk be mások szeretetét.

  • Fizikai érintés

Azok a gyerekek, akik a fizikai érintés nyelvén szeretik leginkább kapni a szeretetet, abból érzik, hogy szeretik őket, ha megölelik, megpuszilják, simogatják a hátukat. Felnőttek közül sokan kellemetlenül élik meg a fizikai érintést, így nem szívesen adnak másoknak sem. Ha egy felnőtt felismeri, hogy gyermeke ilyen módon igényelné a szeretetet, akkor szép lassan, de van lehetősége erre rátanulni. Kisfiúk esetében a cirógatáson meg a simogatáson kívül a birkózás, fogócskázás is ugyanúgy tudja feléjük közvetíteni a törődést. Minden gyermek esetében, de ezeknél a gyerekeknél különösen ártalmas, ha ezek az érintések haragot vagy indulatokat fejeznek ki. Az érintés számukra a szeretet jele és óriási kárt tud okozni, ha ezen a csatornán negatív érzéseket kapnak.

  • Elismerő szavak

A szavak nagy erővel bírnak. Ha egymásnak bátorító, elismerő vagy dicsérő szavakat adunk, azzal azt üzenjük a másiknak, hogy fontos számunkra. Azoknak a gyerekeknek, akiknek az elismerő szavak jelentik a szeretet-nyelvet, életre szóló erőforrásokat biztosítanak. Esetükben sem szabad elcsépelt, hiteltelen dicséreteket mondanunk. Figyelnünk kell arra, hogy hitelesen, tartalommal teli megerősítéseket adjunk. Az üres dicséretekhez hozzá tudnak szokni, alapvetőnek tekintik, és ha már nem érkezik feléjük a megszokott pozitív áradat, akkor megijednek. A bátorító szónak is nagy ereje van. Ahogy gyermekünk fejlődik valamiben, a célig vezető lépcsőfokokon elláthatjuk bátorító szavakkal. Ezekkel elismerjük azt, ahol éppen áll, és ez egy belső ösztönzést ad számára, hogy kitartson. Ezen a nyelven való kommunikációkor kerüljük el a hátsó szándékkal kiegészített elismerő szavakat. Nem köthetjük feltételhez ekkor sem a szeretetünk kommunikációját. Nem célravezető úgy fordulni gyermekünkhöz, hogy „Nagyon szeretlek, de …”. Ha a szülők esetleg hadilábon állnak az elismerő szavak megfogalmazásával, akkor hasznos lehet egy füzetbe összegyűjteni azokat a mondatokat, amiket másoktól hallunk vagy könyvekben hoznak fel példaként, és ezeket gyakorolni.

A teljes cikk a mindset online pszichológiai lapban olvasható.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás