Óvoda

Gonge játékokat teszteltünk – óvónők véleménye a képességfejlesztő játékszerekről

A Bóbita Óvoda gyermekei részesei lehettek a Gonge játékok kipróbálásának. A 4-6 éves korosztály mintegy másfél órán át élvezhette a nagymozgást fejlesztő játékszereket, amelyek között volt egyensúlyérzék-fejlesztő és különböző koordinációs képesség-fejlesztő eszköz is.

A játékokat beltérben, a csoportszobában próbáltuk ki: mivel csúszásmentes réteggel borították, egyaránt biztonságosak, de különböző helyigényűek. Mindegyik műanyagból készült, jó teherbírású és könnyen tisztítható. A gyerekek számára nagyon vonzóak voltak, mert színesek és esztétikusak, azonnal tudták – szinte segítség nélkül –, hogy melyik játéknak mi a funkciója. A kisebbek bátortalanabban kezdtek játszani velük és több segítséget is igényeltek egy-egy eszköz kipróbálásánál, a hatévesek viszont teljesen önállóan éltek az összes játéklehetőséggel. Az alábbiakban pár szóval ismertetnénk, mivel is töltöttük el ezt az időtJ

GONGE Balanco és Supporting Straps                                                                                      

Játékos formában fejleszti a gyermek egyensúlyérzékét, szem-kéz, szem-láb koordinációját. Motiváló hatással van minden gyerekre a különböző alakzatok (labirintus, egérbújócska), figyelmüket hosszan fenntartja. A játék továbbfejlesztése adva van, hiszen több alaplapból választhatnak kedvük szerint. Biztonságérzetüket garantálja az oldal irányú kapaszkodó.

Gonge játékok

 

GONGE Go Go

Az egyik legizgalmasabb játékeszköz: kialakítása és lekerekített formái hosszú időn át biztosítanak szórakoztató mozgáslehetőséget a gyermekeknek. Akár a korai rehabilitációs szakaszban is alkalmazható. Kültéren is alkalmazható, továbbá páros szituációban is használható, amit a gyerekek nagyon élveztek, közben megtapasztalhatták az egymásrautaltságot, így fejlődött szocializációs képességük. Rendkívül alkalmas az egyensúlyérzék fejlesztésére is.

Gonge játékok

 

GONGE Ring Toss

Más formáiban sem ismeretlen, koncentrációt fejlesztő ügyességi játék, mely alapja a szem-kéz koordináció fejlesztése, mindazonáltal kellemes időtöltést biztosít, mert egyfajta versenyszituációt teremt. A játék közben a gyermek megismerkedik a színek, a formák és az irányok fogalmával és a számlálásból is ízelítőt kap.

Gonge játékok

 

GONGE River Stones

A különböző méretű és színű elemek ösztönzik a gyerekek fantáziáját: mintha valódi szigeteken kalandoznának… Testi és koncentrációs fegyelemre készteti őket, hiszen csak szigetről szigetre léphetnek, és közben nem érinthetik a földet. A gyakorlat egyensúly-koordinációt igényel, valamint fejleszti a távolságérzékelést. Nehézségi fokozatként a két sziget közötti távolság növelhető, így még szélesebb korosztálynál lehet alkalmazni és sikerélményt biztosítani.

Gonge játékok

 

GONGE The River      

A mocsárjáró játék nem ismeretlen egyetlen gyermek számára sem, és jól fejleszti a motorikus képességeket. Minél többet gyakorolnak rajta a gyerekek, annál nagyobb biztonságba érzik magukat. Az javasolható nekik, hogy ne nézzenek le, hanem a lábukkal érezzék a talajt. Ideális még az egyensúlyozás és az ugrások fejlesztéséhez. Szimpatikus volt a gyerekek számára az, hogy ők formálhatták az alakzatot.

Gonge játékok

Az összes fotó itt látható!

A Kölöknet.hu ezúton köszöni az óvoda, az óvónők és a gyerekek segítségét!

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás