Szülő- és gyereknevelés

10 tanács kisgyerekes szülőknek – Peer Krisztina írása

Különös időket élünk, sok szülő pedig vakarja a fejét, hogy mit csináljon óvodáskorú gyermekével otthon a négy fal között, rengeteg kérdés és kétség foglalkoztatja. Az UNICEF Magyarország nekik próbál segíteni ezzel a koronavírus idejére készített gyerekügyi gyorstalpalóval, amelyben Peer Krisztina óvodapszichológus segít 10 pontban a kisgyerekes szülőknek.

1. Odahaza nem tudjuk lemodellezni azt, ami az óvodában zajlik, a kereteket azonban átemelhetjük a mindennapokba. Fontos, hogy ne térjünk el teljesen a hétköznapok rutinjától, lehet egyszer-egyszer tovább ágyban maradni, de ne csináljuk ebből rendszert. Kialakíthatunk új napirendet is, és ennek a főbb pontjait kis rajzok, piktogramok segítségével felrakhatjuk például a hűtőre, hogy a gyerek lássa, mi következik a mosdás vagy az ebéd után.

2. Fontos, hogy a szülő először a saját fejében rendezze a gondolatait, esetleges szorongásait. A gyerekek nagyon jól tudnak alkalmazkodni az új helyzetekhez, rugalmasak, ha mi jól tudjuk kezelni a helyzetet, akkor miattuk nem kell külön aggódnunk. A gyerekek természetesnek vesznek mindent, amit mi természetesnek veszünk.

3. Mit jelent jól kezelni a helyzetet? A gyerekeknek érdemes elmagyarázni, hogy mi történik, mindenkinek a saját életkora szintjén. El lehet mondani, hogy bezárták az ovit, mert sok a beteg és nem akarják, hogy mi betegek legyünk. Válaszoljunk nyugodtan a kérdéseikre, de ne terheljük őket túl információval.
1. Odahaza nem tudjuk lemodellezni azt, ami az óvodában zajlik, a kereteket azonban átemelhetjük a mindennapokba. Fontos, hogy ne térjünk el teljesen a hétköznapok rutinjától, lehet egyszer-egyszer tovább ágyban maradni, de ne csináljuk ebből rendszert. Kialakíthatunk új napirendet is, és ennek a főbb pontjait kis rajzok, piktogramok segítségével felrakhatjuk például a hűtőre, hogy a gyerek lássa, mi következik a mosdás vagy az ebéd után. 2. Fontos, hogy a szülő először a saját fejében rendezze a gondolatait, esetleges szorongásait. A gyerekek nagyon jól tudnak alkalmazkodni az új helyzetekhez, rugalmasak, ha mi jól tudjuk kezelni a helyzetet, akkor miattuk nem kell külön aggódnunk. A gyerekek természetesnek vesznek mindent, amit mi természetesnek veszünk. 3. Mit jelent jól kezelni a helyzetet? A gyerekeknek érdemes elmagyarázni, hogy mi történik, mindenkinek a saját életkora szintjén. El lehet mondani, hogy bezárták az ovit, mert sok a beteg és nem akarják, hogy mi betegek legyünk. Válaszoljunk nyugodtan a kérdéseikre, de ne terheljük őket túl információval.  4. Ne legyen tabu sem a helyzet, sem az, ha emiatt idegesek vagyunk. Semmiképpen sem javasolt a gyerek előtt jajveszékelni, ám a feszültséget megérzik ők is, ezért beszélni kell róla. Meséljük el, miért kiabáltunk, vagy sírtunk: anyu, vagy apu azért ideges, mert… Fontos, hogy ne maradjanak a dolgok kibeszéletlenül. Az összeomlás nem probléma, ha utána meg tudunk nyugodni, képesek vagyunk kommunikálni róla. 5. Szabjuk meg a saját határainkat, térben és időben egyaránt. Akár kicsi a lakás, akár nagy, jelöljünk ki játszósarkot, pihenősarkot, munkasarkot, lehet akár egy panaszfal is, ahova a kicsi felrajzolhatja milyen gondjai voltak napközben és azokat este átbeszélhetjük. Kijelölhetünk egy sarkot, párnát, plüssfigurát, amihez odamehet akkor, ha dühös. Mondjuk ki mi is bátran, ha egy játékhoz nincs kedvünk, kérjük meg, hogy amíg anya reggel megissza a kávéját, hagyja elolvasni a híreket, tisztázzuk a feladatokat, kéréseinket. 6. Nem kell folyamatosan a gyerekkel foglalkozni, azonban ha vele vagyunk, akkor koncentráljunk rá, ne görgessük a híreket a telefonon. Amúgy is érdemes határokat szabni magunknak az internetes hír- és tartalomfogyasztást illetően, szabjuk meg előre, hogy a nap milyen időszakaiban netezünk.  7. Nem baj az, ha rajzfilmet néz a gyerek, de annak is legyen meg a maga helye és ideje, időbeli korlátja. 8. A mesékből nemcsak a gyerek, a felnőtt is sokat kaphat vissza, népmese, állatmese, varázsmese, minden jöhet! 9. Ha valami nem úgy alakul a bezártság alatt, ahogyan elképzeltük, ne hibáztassuk magunkat. Mindenki számára új a helyzet, ki kell próbálni, hogy mi működik és mi nem. 10. Mindig a szülő tudja a legjobban, hogy mi kell a gyermekének, nyugodtan állítsuk fel a saját szokásainkat.

4. Ne legyen tabu sem a helyzet, sem az, ha emiatt idegesek vagyunk. Semmiképpen sem javasolt a gyerek előtt jajveszékelni, ám a feszültséget megérzik ők is, ezért beszélni kell róla. Meséljük el, miért kiabáltunk, vagy sírtunk: anyu, vagy apu azért ideges, mert… Fontos, hogy ne maradjanak a dolgok kibeszéletlenül. Az összeomlás nem probléma, ha utána meg tudunk nyugodni, képesek vagyunk kommunikálni róla.

5. Szabjuk meg a saját határainkat, térben és időben egyaránt. Akár kicsi a lakás, akár nagy, jelöljünk ki játszósarkot, pihenősarkot, munkasarkot, lehet akár egy panaszfal is, ahova a kicsi felrajzolhatja milyen gondjai voltak napközben és azokat este átbeszélhetjük. Kijelölhetünk egy sarkot, párnát, plüssfigurát, amihez odamehet akkor, ha dühös. Mondjuk ki mi is bátran, ha egy játékhoz nincs kedvünk, kérjük meg, hogy amíg anya reggel megissza a kávéját, hagyja elolvasni a híreket, tisztázzuk a feladatokat, kéréseinket.

6. Nem kell folyamatosan a gyerekkel foglalkozni, azonban ha vele vagyunk, akkor koncentráljunk rá, ne görgessük a híreket a telefonon. Amúgy is érdemes határokat szabni magunknak az internetes hír- és tartalomfogyasztást illetően, szabjuk meg előre, hogy a nap milyen időszakaiban netezünk.

7. Nem baj az, ha rajzfilmet néz a gyerek, de annak is legyen meg a maga helye és ideje, időbeli korlátja.

8. A mesékből nemcsak a gyerek, a felnőtt is sokat kaphat vissza, népmese, állatmese, varázsmese, minden jöhet!

9. Ha valami nem úgy alakul a bezártság alatt, ahogyan elképzeltük, ne hibáztassuk magunkat. Mindenki számára új a helyzet, ki kell próbálni, hogy mi működik és mi nem.

10. Mindig a szülő tudja a legjobban, hogy mi kell a gyermekének, nyugodtan állítsuk fel a saját szokásainkat.

 

A cikk forrása: UNICEF Magyarország

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XA szív vége - Teakiadó