Szülő- és gyereknevelés

Azzal, hogy nem ütöm meg a gyereket, még nem adtam fel a nevelését

Hiába tiltja törvény majdnem tizenöt éve, a szülők kétharmada ma is elfogadhatónak tartja, hogy a gyereket megütik, sőt, a gyerekek közül is minden második azt gondolja, hogy ez rendben van – mondja Dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója.

Bár ez az arány döbbenetesen magasnak tűnik, árnyalja a képet, hogy nemcsak a szülők, de a gyermekvédelmi szakemberek, sőt, a jogászok egy jelentős része sem tud a jogszabály létezéséről. Azokban az országokban – például Svédországban –, amelyekben a korábbiakhoz képest drasztikus visszaesés tapasztalható a gyermekbántalmazás terén, nagyon komoly kampányokat folytattak annak érdekében, hogy megtanítsák a szülőknek, mit tudnak tenni a verés helyett. Erre itthon egyelőre nem látszik a hajlandóság, pedig a szakember szerint nagyon sok dolgunk lenne, hogy felnőhessen egy generáció, amelynek természetes, hogy fizikai erőszak nélkül is lehet egy gyereket jól nevelni.

 

Az interjú a www.abcug.hu-n tekinthető meg.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás