Szülő- és gyereknevelés

Hogyan fejleszti gyermekedet a házimunka?

Biztosan te is emlékszel még arra, amikor a gyermeked 2-3 éves volt, és mindig segíteni akart neked, bármit is csináltál. A maga módján segédkezett kiteregetni a ruhákat, kiszedni a mosogatógépből az edényeket vagy felporszívózni. Aztán eltelt pár év, és azt vetted észre, hogy a házimunka alól teljesen kivonják magukat a gyerekek. Vajon hol rontjuk el?

Vajon munka a házimunka?

Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, ha leírom, hogy a Wikipédia szerint a házimunka a háztartásban végzett munkát jelenti. Vagyis a főzést, mosást, mosogatást, takarítást, vasalást, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Valljuk be, ezek tényleg mindegyike munka, annak ellenére, hogy pénzt nem kapunk érte. A teregetés, a vasalás vagy a takarítás például kifejezetten időigényes munkák, utóbbi akár 4-6 óránkat is elveheti, ha valóban alaposan szeretnénk elvégezni.

Kis házimunka történelem

Ugorjunk vissza egy nagyot az időben. Az őskorban a férfiak feladata a védelem és a vadászat volt, míg a nőké „az otthon melegének” őrzése, és eközben természetesen a söprögetés, illetve a használati tárgyak, eszközök tisztán tartása. A következő évezredek során ez a munkamegosztás megmaradt, viszont a házban és a ház körül elvégzendő munka mennyisége folyamatosan nőtt.

A gyerekeknek is kell házimunkát végezni?

Nos, nem kell, de erősen ajánlott! A házimunka ugyanis egy sor olyan képességet alakít ki, illetve fejleszt a gyerekekben, amire talán nem is gondolnánk! Többek között fejleszti az együttműködési és alkalmazkodási készséget, az önbizalmat, a monotónia tűrést, sőt, még az elfogadásban, illetve a proaktivitás fejlesztésében is segít. Ezek mindegyike elengedhetetlen egy munkahelyen való megfeleléshez, de a társas együttéléshez is.

Számos kutatást is végeztek már a témában, ahol a kutatók egyértelműen megállapították, hogy azok a gyerekek, akik rendszeresen végeznek házimunkát, sokkal közvetlenebbek, barátkozóbbak és segítőkészebbek, mint a társaik. Sőt, még az iskolában is jobban teljesítenek. Ennek oka többek között az, hogy a házimunka a szem-kéz koordinációt is fejleszti, valamint a dolgok logikai sorrendjét is megtanulják általa a gyerekek. Például azt, hogy először összeszedjük a tányérokat, és utána töröljük le az asztalt.

Hogyan kezdd el?

2-3 éves kortól, amikor a gyermekek maguktól is késztetést éreznek arra, hogy mindenben segítsenek nekünk, mindent önállóan végezzenek, már egy sor feladatot rájuk bízhatunk a házimunkából:

  • portörlés azokon a helyeken, ahol elérik a polcokat, bútorokat,
  • szemét kidobása a kukába,
  • a szennyes bedobása a szennyes tartóba vagy
  • a szennyes bepakolása a mosógépbe.

4-5 éves kortól már

  • kipakolhatják a mosogatógépet,
  • kiteregethetik a ruhákat,
  • segíthetnek a megszáradt ruhák hajtogatásában, a zoknik párosításában is.

6-7 éves kortól pedig már a mosogatásban és a porszívózásban, felmosásban is tudnak segíteni nekünk.

A játékok elpakolását pedig érdemes már onnantól elvárnunk a gyermekünktől, hogy önállóan elő tudja venni és használni tudja azokat.

Mi legyen a motiváció?

Semmiképpen ne adj pénzt az elvégzett munkáért! Sokkal szívesebben segítenek a gyerekek, ha valamilyen élményt kapnak segítségükért cserébe, vagy akár teljesíthetjük is valamilyen kívánságukat. Amit azonban sose felejts el: megdicsérni és megköszönni a gyermekednek, hogy segített a házimunka elvégzésében!

Forrás: suli360 blog

A www.suli360.hu weboldal azért jött létre, hogy megkönnyítse számodra az iskolakeresést és választást, illetve hogy a szülők is segítséget tudjanak nyújtani egymásnak ezekben a témákban.

Suli360 blog

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás