Szülő- és gyereknevelés

MIÉRT ILYEN „LUSTA ÉS MOTIVÁLATLAN” EZ A GYEREK, ÉS MIT TEHETNÉNK, HOGY RÁBÍRJUK A TANULÁSRA?

- Ezt a gyereket nem érdekli semmi, csak a videójáték hozza lázba, meg a kütyüzés.
- Ha tanulni kell, azt mondja, nincs házi, vagy nincs kedve hozzá.
- Ha segíteni próbálunk, kiakad, hogy már megint és mindig tanulni kell, az órai anyag egy baromság, a tanár hülye és ő utál tanulni.
- Ha beleállunk a csatába és tanulásra erőszakoljuk, abból többnyire egyikünk sem jön ki „nyertesen.”
- Mi lesz így belőle, ha ilyen lusta marad? 

  • Gyakran hallani szülőktől ehhez hasonló panaszokat. És igen, valóban egyre több gyereket ismerek, akiknek 3. osztályra már teljesen elment a kedve a tanulástól, és nyüstölni kell, ami -mondjuk ki- hálátlan feladat, de fel a fejjel! Én nem hiszek abban, hogy a gyerekek lusták és érdektelenek volnának, és szerencsére van néhány lehetőség, ami pozitív változást hozhat ezen a téren.

Ha a mélyére nézünk a dolgoknak, a motiválatlanság és a tanulással szembeni ellenállás mögött szinte mindig egyfajta csüggedést találunk. Lustaság helyett sokkal inkább szoronganak, dühösek a korábbi „kudarcaik” miatt, és valahogyan beleragadtak ebbe a rossz hangulatba. Úgy érzik, hogy felesleges plusz energiát fektetni a tanulásba, mert "úgysem sikerül", és egész egyszerűen könnyebb úgy tenniük, mintha nem is érdekelné őket az iskolai teljesítmény. Dacolással leplezik a csüggedésüket, és többnyire a tanárokat és a tananyagot okolják erőfeszítéseik hiányáért. A videójátékok pont azért lehetnek vonzók a számukra, mert az iskolai nehézségek ellensúlyozására ezek a „kiábrándult” gyerekek gyakran keresnek megkönnyebbülést olyan tevékenységekben, amik kevés tartós erőfeszítést igényelnek, ugyanakkor azonnali sikerélményt kínálnak.

De mit lehet kezdeni ezzel a gyakori problémával?

1. Először is lássuk a dolgot annak, ami!

Fontos megérteni, hogy a szóban forgó gyerek lehet, hogy kiábrándult, dacos, kritikus vagy pesszimista, és hiányzik a képességeibe vetett bizalom, de a viselkedése NEM lustaság, és NEM rosszaság.

Amikor szülőként elborítanak a kétségbeesett gondolatok, emlékeztessük magunkat arra, hogy a gyerekek alapvetően jól akarják érezni magukat a bőrükben, és másokkal is. Mint mindenki, azt akarják csinálni, amiben „jók”. Ragyogni akarnak, büszkének érezni magukat, és szeretnék kivívni az elismerésünket. Egy csalódott és dühös gyerek persze azt mondja, hogy őt ez nem érdekli, de ne higgyünk neki! Igenis érdekli. Szeretne „jó” lenni, „megfelelni” és szeretve lenni, - legfeljebb már feladta.

2. Keressük meg a lelkesedés és az erőfeszítés hiányának valódi okait!

- Nagyon gyakori, hogy az erőfeszítés hiányának, és a kiábrándultságnak a hátterében diagnosztizálatlan figyelem- és tanulási rendellenesség áll. Ezért fontos lenne, hogy mind a szülők, mind a tanárok megértsék a tanulási nehézségek okát. Ezeknek a gyerekeknek az iskolai vagy a házi feladatok elvégzése olyan, mint megrándult bokával futni. Lehet, hogy külső nyomásra lefutnak velünk 10 métert, de mindig keresni fogják a módot a megállásra, és előbb vagy utóbb fellázadnak a külső nyomás ellen.

- Az is lehet, hogy mivel minden ismeretlen tevékenység magával hozza a félelem, a frusztráció és a kudarc pillanatait, gyerekünk túl készségesen enged ezeknek a negatív érzéseknek, amik aztán annyira letaglózzák, hogy nehezen indul újra.

- Lehet, hogy gyermekünk maximalista, azaz túl nagy jelentőséget tulajdonít a hibáknak, és olyan magasak az elvárásai, amit szinte lehetetlen megugrani, és emiatt éli meg kudarcosnak az iskolai teljesítményét. (Bővebben erről egy korábbi blogbejegyzésben írtam ITT.)

- Egy jó tanár nyilván inspirálja a gyereket, és egyértelművé teszi a tantárgya jelentőségét a diákok számára, ám lehet ez a mi csemeténknek nem elég, nem érti mi szüksége lesz neki az adott tudásra a jövőben, és emiatt nincs kedve a tanuláshoz.

3. Akármi is a csüggedés forrása, szülőként ismerjük el csalódottságukat, álljunk a pártjukra és mondjuk el, hogy megértjük az érzéseiket. 

Meséljük el nekik, hogy mi is utáltuk néha a sulit. Voltak kudarcaink, nehezen ment a matek, és fogalmunk se volt, mi szükség minderre, amikor kint is focizhatnánk az udvaron, a szüleink folyton veszekedtek velünk a jegyek és a házi miatt és hogy utáltuk... bármi. Az a fontos, hogy érezzék, nem haragszunk, nekünk is voltak hasonló nehézségeink, és nem „cseszteni”, hanem segíteni szeretnénk.

Megtehetjük, de sajnos csak ritkán segít, ha az erőfeszítések és a kemény munka fontosságáról papolunk a gyereknek. Bármennyire is jó szándékú és igaz a mondandónk, a gyerek nagy valószínűséggel hallotta ezt már korábban. Tisztában van vele, hogy keményebben kellene próbálkoznia, ezért ez a beszélgetés leginkább dühíteni fogja és meg nem értettnek érzi magát tőle.

4. Tekintve, hogy a motiváció az érdeklődéssel kezdődik, a gyerekek motivációjának felkeltéséhez szinte mindig hasznos, ha kíváncsiságot mutatunk az érdeklődésük tárgya iránt - még akkor is, ha azt valójában „baromságnak” gondoljuk.

A magam részéről gyakran tapasztalom, hogy azok a bizonyos „érdektelen és motiválatlan” diákok igenis számos dolog iránt érdeklődnek. Többen néznek tudományos- és ismeretterjesztő csatornákat, de nem nem néznek bele a történelemkönyvbe. Sokan órákat töltenek számítógépes játékok megértésével és gyakorlásával, de nem készítik el a 15 percet igénylő matekházit. Az igaz, hogy az ő érdeklődési körük nem a tanulás, de nem nevezném őket érdektelennek vagy lelkesedés nélkülinek. Amikor beszélgetek velük, és érdeklődést mutatok a dolgaik iránt, mindig szívesen mesélnek, sőt dől belőlük a szó. Addig, amíg nem vagyunk gorombák és elutasítóak velük, szívesen meghallgatják a véleményünket és ők is kíváncsiak arra, hogy mit gondolunk.

A cikk teljes egészében a spiribuuu.com oldalán olvasható

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás
 
XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó