Szülő- és gyereknevelés

Minden egyes kimondott szavunkért felelősséggel tartozunk – Így ne romboljuk le gyerekeink önbecsülését csupán néhány mondattal!

Felnőttként mindig nagyon oda kell figyelnünk, hogy mit és hogyan mondunk a gyerek előtt, pláne, ha az a gyerek a sajátunk és mi vagyunk a szülei.

Minden egyes kimondott szavunkért felelősséggel tartozunk – Így ne romboljuk le gyerekeink önbecsülését csupán néhány mondattal!

A szavakban akkora erő lakozik, hogy adott esetben akár már egyetlen szóval is óriási zavart és kételyt ébreszthetünk a gyerek önbecsülésében, ezért szülőként mindig tudatosan tervezzük meg, hogy gyermekeinknek milyen köntösben adjuk át az információt.

Nem arról van szó, hogy a gyereket minden fajta negativitástól meg kellene óvjuk, hiszen ez egész egyszerűen lehetetlen lenne, és még a fejlődésének sem tennénk jót, hanem inkább az lenne a lényeg, hogy szülőként legyünk tisztában azzal, hogy a szavainkkal akár világokat is összedönthetünk a csemetéinkben, ha nem vagyunk elég figyelmesek.

A következőkben összegyűjtöttük azt az 5 tipikus mondatot, amely egy hevesebb vita során sokszor akaratlanul is kicsúszhat a szülők száján, pedig nem kellene.

1. „Nem tehetsz meg bármit!”

Ez a mondat még azelőtt elveheti a gyerek lelkesedését, mielőtt igazán eltökélné magát valamivel kapcsolatban. Ha a szüleitől azt hallja, hogy úgysem tehet meg bármit, akkor miért is próbálkozna? Lehetünk akármilyen ingerültek, nem hinném, hogy megengedhetnénk magunknak bármikor is azt, hogy egy gyerek lelkesedését eltiporjuk.

2. „Miért nem tudsz normálisan viselkedni, mint a többi gyerek?”

Sose hasonlítsd a gyerekedet se a testvéréhez, se a barátjához, se az osztálytársaihoz, se senkihez. Minden gyerek egyedi, és minden gyereknek meg vannak a sajátos képességei, amely senki máséhoz nem fogható. Ha folyamatosan másokhoz méregeted, egy idő után már ő maga is meg fogja kérdőjelezni a saját képességeit és innen már egyenes út vezet az önbizalom elvesztéséhez.

Ezt már olvastad? Az elsősömnél diszlexiát diagnosztizáltak

3. „De ez könnyű, mint az egyszer egy!”

Ne azzal próbáld megtanítani a gyereknek, hogy hogyan biciklizzen, vagy varrjon fel egy gombot, hogy többször is elmondod, hogy ez bezzeg milyen egyszerű feladat, mert ezzel csak azt éred el, hogy a gyerek azt fogja gondolni, hogy lebecsülöd a képességeit. Hagyd, hogy vívja meg a saját csatáit, legyen szó bármilyen apróságról és ne fukarkodj a dicséretekkel.

4. „Hadd csináljam meg én!”

A túlféltés épp olyan káros tud lenni, mint az lehanyagolás. Már a legkisebb kortól is arra kell nevelni a gyermekeinket, hogy önállóan is tudjanak boldogulni az élet minden területén. Ha folyton megpróbáljuk elintézni helyettük az ügyes bajos dolgaikat, akkor ennek pont az ellenkezőjét érjük el.

5. „Már megint hibáztál!”

Még a legtudatosabb szülők is nehezen állják meg olykor, hogy ne hívják fel gyermekeik figyelmét a saját hibájukra. De hát ilyen az élet, az ember a hibáiból tanul, és milyen jó, hogy hibázik a gyerek, mert ez azt jelenti, hogy legalább próbálkozik és tesz.

Hogyan tudod növelni a gyerek önbizalmát?

· Az „intelligens” dicséret csodákra képes. És azért hívjuk intelligensnek, mert okosan kell dicsérni a gyereket, kiemelve az előnyeit és lassan rávezetni a hiányosságaira.

· Biztassuk őket minél többször arra, hogy merjék kifejezni magukat, hiszen ez az egyetlen igazi módja annak, hogy felfedezzék a tehetségüket és a bennük rejlő lehetőségeket.

Ezt már olvastad? Iskolaéretlenek - Egy átlagos nap egy pedagógiai szakszolgálatnál

· Ne sajnáljuk tőlük az olyan megerősítő kijelentéseket, mint például „Bízunk benned, meg tudod csinálni!”

Szülőként mindannyian okos, intelligens és kedves gyerekeket akarunk nevelni, ám ehhez még nekünk is olykor tanulnunk és fejlődnünk kell. Légy a gyermeked számára egy olyan erős támasz, amely segítségével boldoggá, teljessé és függetlenné válhat.

A cikk forrása: filantropikum.com

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás