Szülő- és gyereknevelés

NYÚZOTTAK, MOTIVÁLATLANOK, BEFORDULTAK: ROSSZABBUL VANNAK A GYEREKEK, MINT TAVASSZAL VOLTAK

Az elmúlt év és a még előttünk álló időszak nemcsak a mi felnőtt idegrendszerünket teszi próbára, de a gyerekét is. Hogyan csillapíthatjuk a feszültségeket, mit tegyünk, hogy motiváljuk a „minden mindegy” állapotába süllyedt gyerekünket? Szakértő segít választ találni.

Akár a közelgő téli szünetről van szó, akár az addig eltelő időről, az idegek próbájához hasonlíthatnánk. A kisebb gyerekek megváltozott napirendjük miatt, a nagyobbak a kortárs közösség és a leválás hiánya okán élhetnek meg negatív érzéseket. Az állandó változás és bizonytalanság, amit megélnek, érzelmileg nagyon megterhelő. Az online tanulás még mindig döcögősen halad, a kibertérben viszont nincs ovi, ahol jókat lehetne játszani a többiekkel. Nyakunkon a felvételik, kis- és nagyérettségik, vizsgák, az év végi hajtás, amitől szülőként és gyerekként is fáradtnak és feszültnek érezhetjük magunkat. No de pontosan mit élnek most át a gyerekek? Erről kérdeztük Szigeti Réka egészségfejlesztő szakpszichológust, a Sulinyugi szakmai vezetőjét.

Hát ettől készülünk ki

Új szabályokhoz kell hozzászokni, állandóan alkalmazkodni a változásokhoz. Bezárt az iskola, vagy csak két hétre küldenek mindenkit haza, majd visszamehetnek... Ezek a változások lefárasztják az alkalmazkodóképességünket – mondja a szakértő. Vagy az otthoni tanuláshoz kell hozzászoknunk, aztán meg a hangzavarhoz. A középiskolásoknál nyúlik a tanulással töltött idő, nincs struktúra, ami segítené, és az egész nap elúszik. Hiába nem kell olyan korán kelniük és közlekedniük, cserébe ugyanazt a képernyőt bámulják nap mint nap, a technikai problémák miatt pedig a korábban 45 perces órák sokszor hosszabbra is nyúlhatnak. A gyerekek nyűgösek és elegük van. A márciusi forduló elején még volt egy nagy adag vagányság, lazaság bennük, hogy hamarabb jön a nyári szünet, de aztán rájöttek, hogy ez nem így van. Ugyanúgy kell teljesíteni, de közben senki sem osztja be az idejüket olyan jól, ahogy azt az óvodai vagy iskolai keretek között megszokták.

A cikk és Szigeti Réka pszichológus gondolatai teljes egészében a divany.hu oldalán olvasható. 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás