Szülő- és gyereknevelés

Pál Feri atya: Miért kulcsfontosságú az apa szerepe a gyerek fejlődésében?

Pál Feri atya érdekes ember, akit élvezetes hallgani. Mint már írtam erről részletesebben, én egy zárt szektában nevelkedtem, ezért szinte törvényszerűen utáltam a papokat, a vallásokat, mindent, ami nem az én “kasztomhoz” tartozott. Ezt érte el a vallás nálam, de ebből tudtam a legtöbbet megtanulni magamról. Az egész életem az elengedés, elfogadás téma köré épül. Nyitottan sétálok be ma már egy-egy templom falai közé és kezdem görcs nélkül nézni azt. Sosem felejtem el milyen erős érzelmek ütöttek le a lábamról a Vatikán vagy a Sagrada Familia falai között állva. Nem, nem a vallásos áhítat, hanem az elengedés, elfogadás hatalmas, felszabadító érzése. Hogy minden vallásnak meg van a maga helye, és maga követője. Hogy minden rendben van…


(a képre kattintva Pál Feri atya közösségi oldalára érkezel)

Pál Feri atya is egy ilyen felismerésem volt az utamon. Eredetileg élvonalbeli sportoló volt atlétikából (néhány ifjúsági-korosztályos országos magasugró csúcsa még ma is áll!), de felhagyott a sportkarrierrel és katolikus pap lett. Szép számú követője van, mégis sokan kiabálnak rá kígyót-békát, mert nem tudják tolerálni nyitottságát. Sokan hallgatják online előadásait még futás közben is, mert sodró ereje van. Egyfelől keresett konferencia-előadó, rákerült a wikire és ott áll katolikus közéletünk nagyjai között, másfelől megmaradt lehetetlen alaknak, botrányhősnek és lázadó fenegyereknek. Showman és lelki ember. Megér egy misét!

Ő egy jelenség, aki szórakoztat, humorizál, népszerű témákat boncol, pszichológizál. Egyszóval népszerűbb lett, mint társai, sokkal népszerűbb. Talán ezt nem szeretik benne, nem tudom. Az biztos, hogy imádják hallgatni – én magam is -, és érdemes odafigyelni szavaira. Hogy egyháziasan mondjam: nehéz volna eltagadni a „karizmáját”: ért ahhoz, hogy „megszólítsa a kereső embereket”.

Ma olyan témát választottam, ami nagyon fontos lehet, főként a férfiak számára. Elsősorban az apáknak…

Az érzelmi intelligencia fejlődésének szempontjából az apának hatalmas a jelentősége. Nagyon sokat tud ártani, és nagyon sokat tud segíteni. Egy érzelmileg fejlesztő apától a gyermek megtanulja megnyugtatni magát, az érzéseit kézben tartani, kontrollálni. Hallgasd meg tőle, magától miért.

A cikk forrása: zacc.cafeblog.hu

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás