Szülő- és gyereknevelés

Régi játékok ujjakkal és a kezekkel kicsiknek és nagyobbacskáknak, melyekkel észrevétlenül fejlődik a finommotorikus képességük

Nem is gondolnánk, hogy a régi korok játékai, akár egyszerű, otthoni eszközökkel, akár eszközök nélkül is mennyire hasznosak, eredményesek a gyermeki képességek fejlődése szempontjából. A hatékony fejlesztéshez tehát egyáltalán nem feltétlenül kellenek szupermodern eszközök. - mondja szakértőnk Molnár Anikó – okleveles gyógypedagógus.

 A felnőttek gyerekkorából is ismert, még nagymamáinkkal, szüleinkkel és barátainkkal játszott játékokra jó szívvel, élménnyel emlékezünk vissza. Mi ennek az oka? Mert a játékban részt vevő felnőtt teljes figyelemmel, személyes jelenlétével, szem- és bőrkontaktust is tartva, a népi, a régi korok játékos világán keresztül megteremtette azt a szeretetalapú légkört, melyben adott volt az érintés, biztonság, a bizalom (ősbizalom állapota), a felszabadult öröm, és ezáltal a kibontakozás lehetősége.

Ennek okán a gyermeki lélek és kognitív képességek kibontakozhattak, a szociális kapcsolatok alapja szárnyakat kaphatott, a folyamatos visszajelzéssel, kontaktussal fejlődött az énkép, önbizalom, a kifejezőkészség, a magyarázatokkal a logikai gondolkodás.

A finommozgások fejlődését három fejlődési szakasz előzi meg, mely a megfelelően kialakult és összerendezett nagymozgásokból, a szem-kéz koordináció kialakulásából, és az egyensúlyérzék megfelelő fejlettségi állapotából tevődik össze.

A kifejezetten a kézügyességet fejlesztő, alább bemutatott játékok gyűjteménye a gyermeki finommotoros készséget erősíti, mely a testrészek közötti (szem, kéz, száj, láb) összehangolt működését, mozgását eredményezi. Hétköznapi értelemben a finommotorikán a kezek ügyes, fürge, pontos, differenciált, koordinált mozgását értjük. Ez az alapja a későbbi grafomotoros készségnek, írómozgásnak, de akármennyire hihetetlen, összefüggésbe hozható a tiszta, artikulált beszédhang képzéssel is.

A kezek ügyes, differenciált, célirányos mozgása a gyermek fejlődése, önállósága szempontjából meghatározó lesz pl. a cipőkötésben, az önálló öltözködés mozdulataiban, a „tiszta” étkezés megvalósulásában, az iskolai füzetek, könyvek lapozása során, és az ügyes íróeszköz használata következtében megvalósuló szépírás mozdulataiban is.

Ezek a mozdulatok célirányos, differenciált mozgássort feltételeznek az ujjak, valamint a szem és kéz között, emellett erősítik a figyelmet, fejlesztik az emlékezetet is a megjegyzendő mozdulatsorok utánzása, kivitelezése által, tehát mondhatni komplex területeket hangolnak össze.

Az ügyes kézmozdulatok alapja az, hogy a tenyér két felén lévő ujjacskák, egymástól függetlenül is, külön-külön is tudjanak dolgozni. A kis- és gyűrűsujjaknak úgynevezett tartó funkciója van, stabilitást biztosítanak a kéz és a csukló számára. Míg a középső-, mutató-, és hüvelykujjak, az eszközök (toll, olló, kanál, építőjáték…) mozgatásában játszanak szerepet. Kiemelkedően fontos a fürge kézmozdulatok szempontjából tehát, hogy a kéznek e két fele külön tudjon válni a mozgatások során, külön is ügyesedjen, fejlődjön.

A rendszeres ceruzahasználat, pontos vonalkivitelezés előtt tehát, a kézügyesítés alapvető fontosságú, így a siker, a pontosan kivitelezett mozdulatokra, betűk rajzolására garantáltabb lesz.

A kézujjak mozgékonyságot, összehangolt működést, így a finommotorika fejlődését segítik az alább bemutatott játékok.

Játékra, kalandra fel! 

Lássunk néhány remek játékot, amit talán sokan ismernek:

Kő, papír, olló

Ezt a jól ismert játékot se hagyjuk ki a sorból. Nem kell még a szabályok szerint játszanunk ezt a gyerekekkel, mert a kicsik még nem fogják érteni. Kezdetben elég csak annyi, hogy elmutogatjuk a három tárgyat.

Tehát: kő = ökölben a kéz, papír = nyitott tenyér, ujjak összezárva, olló = szétnyitott mutató és középső ujj.

Ismételjük egymás után a szavakat, miközben mutogatjuk. Amikor már jól megy, folyamodjuk egy kis cselhez, és mondjuk más sorrendben a szavakat.

Biztosan mindenki ismeri, de azért álljon itt az erősségi szabály:

kő - papír: a papír győz, mert becsomagolja a követ,

papír - olló: az olló győz, mert elvágja a papírt,

kő - olló: a kő győz, mert kicsorbítja az ollót.

Csip-csip-csóka

A kicsiknek való játék. Ének közben a gyerek megpróbál a szülő kezébe csípni, ami az egyik legkorábbi lehetősége arra, hogy ezt a kifinomult mozgásformát gyakorolja.

Az ének szövege:

Csip-csip-csóka, vak varjúcska
Komámasszony kéreti a szekerét
Nem adhatom oda, tyúkok ülnek rajta
Hess le tyúkok, hess-hess!

Marokkó

A játék lényege, hogy a földre vagy asztalra dobott pálcikahalomból úgy kell egyenként felvenni a darabokat, hogy a többi pálca ne mozduljon meg közben. Nagyfokú koncentrációt és ügyes kezeket igényel – sokszor még a lélegzetünket is vissza kell fojtani hozzá!


fotó: fejlesztőjáték világ

Gombfoci

A kisebb gyerekkel nem kell egészen komolyan felállított focicsapatban gondolkodni. Elég, ha néhány színes gombot állítunk fel egy asztalra, amiket megtanítunk neki pöckölgetni. Ha már nagyobbacska a gyermek, akkor már több "játékossal" is csatába szállhatunk egymással.

Ujjfestés, kézfestés: 

Remek móka, ha ecset helyett a gyermekünk az ujját használja. Az ujjfestéshez, kézfestéshez szuper 
15 kreatív ötletet itt találtok:  


Fotó: freepik.com

Piros pacsi

Óvodás kortól nyugdíjas évekig lehet játszani. Az egyik játékos a kezeit előrenyújtva a két tenyerét felfelé a fordítja, a másik pedig ráhelyezi a saját kezét, tenyérrel lefelé. Akinek a keze alul van, az megpróbálja megcsapni a társa kézfejét, akinek viszont az a feladata, hogy kezét az ütés elől elrántsa. A reflexek fejlesztésére kiváló.

Macskabölcső - madzag átvevő játék

A játékhoz szükség lesz egy kb. 120 cm hosszú madzagra vagy gumira, amelyet a két végén összekötünk. Az egyik játékos a két tenyerére fűzi a madzagot, amelyet a másik még egyszer ráhurkol. Az első játékos ezután a középső ujjára fűzi a szemben lévő tenyerén átfutó madzagdarabot. Így két keresztet fog kapni.

A másik játékos feladata, hogy a keresztek közepénél fogva átvegye a madzagot. A módszertől függően egy másik alakzat fog a saját két tenyerén így kialakulni, amelyet a játékostársa vesz most át, szintén a kereszteket keresve. A játék így folytatódik, amíg már olyan szoros a madzag vagy gumi, hogy nem lehet átvenni és újra kell kezdeni.


Fotó: Pinterest

És egy videó, hogyan is kell játszani:

Kártyavár építés

A kártyavárak építéséhez nagyon nagy türelem szükségeltetik a kézügyesség mellett, ezért inkább az idősebb gyermekeknek ajánljuk. Sok-sok gyakorlás, kitartás kell és jól fejlődik a kudarctűrő képesség is. 


fotó: Pinterest

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás