Ajánló

A menő diákok játszanak a halmozottan sérült gyerekekkel

Együtt fogócskáznak, birkóznak, játszanak az ép gyerekek a halmozottan sérült társaikkal egy dunakeszii általános iskolában. A szülők által létrehozott Veni Vidi Vici Alapítvány csak egy termet keresett sérült gyerekeik oktatására, de ennél sokkal többet kaptak: egy befogadó iskolai közeget, ahol tényleges integráció zajlik. – Az Abcúg cikkét ajánljuk.

Hegedűs-Gyenge Hajnalka megelégelte, hogy nem találnak megfelelő oktatási intézményt halmozottan sérült gyerekének, ezért egy másik anyukával, Balogné Lality Ágotával összefogva létrehozták a Veni Vidi Vici Alapítványt, termet szereztek egy általános iskolában és speiciális pedagógusokat vettek fel. A Dunakeszin lévő Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskolában nem csak helyet találtak maguknak, hogy osztályt tudjanak indítani a halmozottan sérült gyerekeknek, de egy olyan befogadó közegre is leltek, ahol fogyatékkal élő és ép gyerekek együtt játszanak a szünetekben. A gyerekek napközben külön termekben tanulnak, ezzel nem akadályozzák egymás fejlődését, de a szünetekben valódi integráció zajlik.

Sok iskolában csak névlegesen beszélhetünk integrációról, mert ugyan vannak az intézményben fogyatékkal élő tanulók is, ők a szünetekben csak az egyik sarokban ülnek kerekesszékeikben és nézik a többi gyereket, ahogy játszanak. Ebben az iskolában ez másképp van, pedig halmozottan sérült diákok járnak ide.

Kérés nélkül segítenek

A Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskolában a halmozottan sérült gyerekek, az úgynevezett Szivárvány csoport, a 11 órakor kezdődő szünetben megérkezik az első osztályosok termébe. Bálint, az egyik járni tudó kisfiú arcán széles mosoly terül el, ahogy a játszószőnyeg felé igyekszik, ahol az elsősök is kis csoportokban játszanak. Zsófit, a másik sérült kislányt már észre sem lehet venni, annyira beolvad a rajzoló kislányok csoportjába. Bálint ahogy a szőnyeg szélére ér, két elsős fiú, Balázs és Miki sietnek oda hozzá, és kezdik el levenni a szandálját. Mindez nem parancsszóra történik, a két kisfiú rutinosan csatolja ki Bálint cipőjének tépőzárait, aztán kezdődik a játék. Alig hiszünk a szemünknek, amikor azt látjuk, hogy a járni éppen alig tudó sérült fiú nagyokat nevetve birkózik a két társával, de azért láthatóan ügyelnek Bálint testi épségére. Talán szokatlan, de nem a kislányok azok, akik anyáskodnak a sérült gyerekek felett, hanem a fiúk, akik haverként tekintenek rájuk, ugyanakkor segítenek is nekik.

,,Balázs és Miki, akik Bálinttal játszanak a legmenőbbeknek számítanak az osztályban, miután ők elfogadták, az osztály is elfogadta a szivárványos gyerekeket”

– súgja oda nekünk az egyik konduktor.

Balázs és Miki segítik fel Mátéra a lábsínt. / Fotó: Végh László

Néha az egyik fiú oda-oda nyúl és letörli Bálint nyálát a nyakában lógó kendővel. Látszik, hogy egy kicsit óckodik tőle, csak éppen az ujja hegyével fogja meg a textildarabot és törli le a nyálat, pedig senki sem kérte ezt tőle. Az egyik sérült kisfiú, Máté csak mászva tud haladni a szőnyegen, ezért az ép gyerekek is négykézlábra ereszkednek és igyekeznek felvenni a kontaktust az alig látó kisfiúval, ölelgetik, terelgetik.

Ez a jelenet egyáltalán nem szokatlan az osztály életében, minden nap legalább egy szünetben meglátogatja egymást a két osztály. Az egyik menőnek számító kisfiú, Balázs például magától is átkopog a Szivárvány csoporthoz, a pedagógusok szerint a szünetekben többet van ott, mint a saját osztályában.

A szociális integráció példaértékűen működik ebben az intézményben, pedig az alapítvány létrehozásakor még egyáltalán nem ez volt a cél.

,,Az első fókuszunk nem a szociális integráció volt, mi csak egy termet szerettünk volna. Nagyon szerencsések vagyunk, mert nem csak termet kaptunk, hanem egy nagyon befogadó közeget is” – magyarázza Hegedűs-Gyenge Hajnalka.

 

A teljes cikk az Abcúgon olvasható.

 

 
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XGyerünk, anyukám! - Teakiadó