AjánlóProgram

Egyhetes fesztivállal ünnepli az állatokat a Fővárosi Állatkert

Egy héten át tartó fesztivállal, programokkal, látnivalókkal, madármegfigyelésekkel, előadásokkal ünnepli október 1. és 6. között az állatok világnapját a Fővárosi Állat- és Növénykert.

A csütörtöktől keddig tartó Állatszeretet Fesztivált az október 4-i világnaphoz kapcsolódva rendezik meg az állatok védőszentjeként is számon tartott Assisi Szent Ferenc napján. A világnapról az állatkert évtizedek óta megemlékezik, azonban 2009 óta az egynapos eseményt több napon át tartó programsorozattá bővítették ki.

A fesztivál az állatok világnapja mellette egy másik hagyományt is felelevenít, ugyanis a két világháború közötti időszakban az állatkertben minden évben megtartották az állat- és növényszeretet napját. Az elsőt 1922-ben rendezték meg, az utolsót pedig a második világháború előestéjén.

A programhoz a kert mellett számos partnerintézmény is kapcsolódott, így a főbejáratnál például a legjelentősebb hazai állatvédő szervezetek mutatkoznak be, a pálmaház mellett, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület sátránál pedig a téli madárvédelem teendőit, illetve az év madarának számító búbos bankát ismerhetik meg az érdeklődők.

Külön sátra lesz a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Országos Szövetségének, a Duna-Ipoly Nemzeti Park állomáshelyén pedig az is kiderül, hogy mitől világít a szentjánosbogár.

Az Ökocsiga játszóház jóvoltából kézműves foglalkozás is lesz, az állatkert egyik madarásza pedig teleszkópos madármegfigyelésre invitálja a nagyközönséget. Meg lehet ismerkedni az állatkertben zajló madármentő tevékenységgel is, a Varázshegyben pedig a Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) természetvédelmi kampányához kapcsolódva az Antarktisz élővilágával és a fennmaradását fenyegető veszélyeket mutatják be.

Pénteken, szombaton és vasárnap a Magyar Rovartani Társaság és a Magyar Természettudományi Múzeum közös bemutatón tárja fel a hatlábúak világának titkait, a barlangteremben pedig bonsaikiállítás várja az aprócska fák és a japán kertművészet kedvelőit.

Október 3-án szombaton pedagógus nyílt nap is lesz, amelyen az állatkertben igénybevehető pedagógiai lehetőségeket mutatják be a tanároknak, tanítóknak és óvópedagógusoknak.

Vasárnap, a világnapon az Állatkerti Alapítvány hagyományos rendezvényére, az állatkerti nevelőszülők napjára kerül sor.

 

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás