AjánlóProgram

„Ha érteni akarod a világot…”

A ELTE TáTK a budapesti Toldi moziban és Kino Cafeban rendezi meg ötödik alkalommal nemzetközi dokumentumfilm fesztiválját. 

Idén is nemzetközi fesztiválokon győztes dokumentarista alkotásokból válogattuk össze azt a közel 30 filmet, amelyet március 20-24. között mutatunk be a két budapesti moziban számos kísérőprogram – beszélgetések és koncertek kíséretében. A hagyományokhoz híven továbbra is a társadalmi kérdésekhez bátran közelítő filmeké a főszerep, és számos ingyenes vetítésen és programon vehettek részt idén is.

A fesztivált március 24-én Timo Novotny osztrák rendező Trains Of Thoughts című filmjének speciális vetítése zárja. A rendező a bécsi dub-triphop-elektronika zenekar, az itthon is népszerű Sofa Surfers tagjaival élőben remixeli saját alkotását.

A fesztiválon számos zenés program is helyet kap az idén is, így a Toldi Klubban fellép a magyar Amoeba, a Summer Schatzies, Varga Livius (Quimby) és Dorogi Péter (Intim Torna Illegál) projektje, a Menhely, illetve a Volkova Sisters, a brit Cowbell és Face +

Heel, a dán Slowolf, illetve nyitóelőadást követően a hazai slam poetry nagyjai adnak elő egy improvizatív spoken word/slam poetry műsort. A Kinoban a szombati Barabás Lőrinc koncerten kívül a Jazzaj szervezésében hallhattok erre az alkalomra összeállított formációkat zenélni.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás