AjánlóProgram

IV. Szülőnek lenni konferencia

2015. május 26-án rendezik a IV. Szülőnek lenni konferenciát az ELTE PPK-n. A konferencia célja, hogy a résztvevők közösen gondolkozzanak a „Szülői féltés, társadalmi gondoskodás – a gyerek önállósága, felelőssége” – téma, fő kérdéseiről.

A konferencia célja –írják a szervezők –  hogy szülőséget támogató programok és szervezetek vezetői, képviselői, valamint laikus segítők segítségével és közreműködésével beszélgessünk azokról a kérdésekről, amik a legégetőbbek a  szülők számára és közösen gondolkozzunk arról, hogy ezeket hogyan lehet hatékonyan segíteni megoldani.

A konferencia munkájában résztvevő neves szakértők, a saját szempontjaik megjelentetésével segítik, hogy egy-egy probléma, különböző megközelítésével lehessen végiggondolni, a helyzeteket, látni a lehetséges hatásokat és kezelési módokat.

Azt kívánjuk segíteni, hogy a résztvevők az itt hallottakat be tudják építeni a saját munkájukba és ezzel tovább tudják erősíteni a konferencia hatását. Ezzel kívánjuk támogatni, hogy a gondolatok a fejlesztési lehetőségek, a megoldások és módszertani ötletek minél több szülőhöz is el tudjanak jutni.

A beszélgetések tervezett témái

  • A családok működését segítő pályázati lehetőségek,
  • Mennyire védettek a gyerekeink az otthonon és iskolán kívül
  • Az iskola felnőttjeinek felelőssége és a tanulói részvétel dilemmáiról
  • A szülői túlvédés hatása a fejlődő gyermekre
A program helyszíne
 
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar
1075 Budapest, Kazinczy u. 23–27.
 
A program időpontja

2015. május 26. kedd, 9.30-16.00

A konferencián való részvétel ingyenes, de szervezési okok miatt kérjük az előzetes regisztrálást.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás