Különleges helyzetekFelvételiFelsőoktatás

Felvételi 2014: Íme a 10 legnépszerűbb alapszak

Nyilvánosságra hozták a 2014-es felvételi jelentkezési adatait - olvashatjuk az Eduline oldalán. A legtöbb diák az idén is a gazdálkodási és menedzsment, a gépészmérnöki, valamint a kereskedelem és marketing alapszakot jelölte meg, többségük állami ösztöndíjas helyre pályázik. A legnépszerűbb egyetemek-főiskolák listája sem változott: az első három helyen az ELTE, a szegedi és a debreceni egyetem áll.

106 056-an jelentkeztek az idei felvételin alap-, osztatlan és mesterszakra, valamint felsőoktatási szakképzésre. Ez valamivel magasabb, mint a tavalyi jelentkezői létszám - 2013-ban 95 445-en tanultak volna tovább valamelyik egyetemen vagy főiskolán -, de a 2012-es felvételizői létszámnál még mindig négyezerrel alacsonyabb.

Állami ösztöndíjas képzésre is többen jelentkeztek, mint egy évvel korábban: az idén 94 625-en jelöltek meg finanszírozott képzést, míg 2013-ban csak 83 569-en, 2012-ben pedig 93 426-an.
Állami ösztöndíjas képzésre is többen jelentkeztek, mint egy évvel korábban: az idén 94 625-en jelöltek meg finanszírozott képzést, míg 2013-ban csak 83 569-en, 2012-ben pedig 93 426-an.  

Az előző évekhez hasonlóan az idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetemre felvételizik a legtöbb - 19 823 - diák, a második helyen a Szegedi Tudományegyetem áll 13 593 jelentkezővel, míg a harmadik a Debreceni Egyetem 13 473 felvételizővel. 

A Jelentkezők száma 2014-ben
Alapszak Összes jelentkező Elsőhelyes jelentkező Állami ösztöndíjas helyre jelentkező
gazdálkodási és menedzsment 7066 3422 4081
gépészmérnöki 5613 2984 5237
kereskedelem és marketing 5269 1991 3372
turizmus-vendéglátás 5181 2665 3842
mérnökinformatikus 4939 2754 4589
ápolás és betegellátás 4520 2810 4422
óvodapedagógus 4143 2732 3879
pszichológus 3856 2639 3287
műszaki menedzser 3770 1410 3385
gazdaságinformatikus 3522 1521 3192

Forrás: Eduline

A felsőoktatási államtitkár elégedett

Klinghammer István felsőoktatási államtitkár keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, a jelentkezők számának növekedése azt jelzi, hogy "töretlen a magyar felsőoktatás iránti érdeklődés". A keretszámok eltörlése és az állami ösztöndíjrendszer átalakítása tervezhető és mindenki számára elfogadható feltételeket teremt a felsőoktatásban való részvételre - magyarázta, hozzátéve: hiába érettségiznek évről évre kevesebben, a jelentkezési kedv idén nőtt, tehát a fiatalok nagyobb része akar bekerülni a felsőoktatásba, mint korábban. 

Klinghammer István hangsúlyozta a Diákhitel 2 jelentőségét, amely azoknak nyújt segítséget, akik mégsem veszik igénybe az állami ösztöndíjat.

Forrás: Eduline, Fotó: Fazekas István

Felhívta a figyelmet arra: nincsenek pontos adatok arról, hányan választják a magyar diákok közül a külföldi továbbtanulást, de az Eurostat adatai szerint 2000 és 2011 között a magyar hallgatók 1,7-2,4 százaléka tanult teljes képzésben külföldön, ami alacsonyabb, mint a környező országok és az EU fiataljainál megfigyelhető arány.

Szólt arról is, hogy a hallgatói mobilitás évről évre nő, a kormány támogatásával mintegy tízezer magyar hallgató vehet részt hosszabb-rövidebb külföldi képzésben, míg Magyarországon jelenleg húszezer külföldi hallgató tanul, ez utóbb szám pedig növekszik majd a Stipendium Hungaricum és a Keleti Nyitás ösztöndíjprogramoknak köszönhetően. 

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás