"A hős menet közben elveszítheti varázserejét, de vissza is nyerheti azt" - Izgalmas drámafoglalkozás gyerekeknek

Kreativitást és önismeretet fejlesztő foglalkozás-sorozat indul 5-7. osztályos gyerekeknek Dézsi Szilárd színházi rendező vezetésével. A kreatív szakemberrel készült interjúnkból megtudhatjátok milyen rendkívüli élményekkel gazdagodik egy gyerek, ha ráébred saját belső "szupererejére".

Beszélgetésünkből kiderül, hogy:

mit tanítanak a gyerekeknek a mesehősök
a kreativitás fejleszthető, és lényegesen megkönnyíti az életünket
a drámafoglalkozásokon a gyerekek ráébrednek saját "szupererejükre"

Dézsi Szilárd rendező színházi munkáit elsősorban a kirekesztett emberek sorsa iránti témaválasztás, speciális pedagógiai projektjeit pedig a nehéz családi háttérből kikerülő gyerekek fejlődése jellemzi. Hét éve vesz részt kreatív oktatási programokban művészeti szakemberként, ahol a gyerekeknek a kíváncsiságát igyekszik felébreszteni társaik, önmaguk vagy szűkebb, tágabb környezetük iránt. 2023 őszétől a "Szuperhős a pácban" elnevezésű, 10-13 éves, fővárosi gyerekeket megcélzó drámafoglalkozás-sorozatot vezeti. A színházi múlttal és drámatanári tapasztalatokkal rendelkező szakember nagyon érti ennek a korosztálynak a nyelvét, nem csak szakszerűen, de egészen érzékenyen reagál rájuk, képes meglátni és felébreszteni bennük azokat a szuperképességeket, ami iskolában, otthon, bárhol plusz erőforrásként szolgálhat. Dézsi Szilárdot az általa tartott, 10 alkalmas gyerekfoglalkozásokról kérdeztük.

- Emlékszel még, hogy mit gondoltál gyerekként a szuperhősökről?

- Gyerekkoromban a nagyapám rengeteg mesét olvasott nekem, és az ott szereplő mesehősök életre keltek a fantáziámban, és végig kísérték a gyerekkorom kihívásait. Akkor tudatosult bennem először, hogy mindenkiben ott rejtőzik egy szuperhős, csak fel kell fedezni. Később arra is rájöttem, hogy például Szupermen csak a Földön szuperhős, hiszen a saját bolygóján ő ugyan olyan képességekkel rendelkezik, mint az ott élő többi „ember”. Az ereje csak a Földön, egy más közegben, számít „emberfeletti” képességnek. Ha a gyerek korábban művészeti, matematika, idegen nyelv, sport, stb. osztályban járt, és iskolát, osztályt váltott, az új környezetedben a már korábban elsajátított tudása által különleges figurának számít, aminek ugyanúgy megvannak az előnyei, mint a hátrányai. Hisz egy különleges képesség/tudás birtoklása is lehet ok a kirekesztésre, az adott csoporton belül. Sőt, az is megesik, hogy az ember elveszíti menet közben a „varázserejét”, majd visszanyeri...

- Gyerekként sokat fantáziálunk arról, hogy bárcsak különleges képességeink lennének. Mit gondolsz, miért?

- A szuperhősök, mint téma nagyon hálás feladat a gyerekek számára, legyenek ezek a képregényekből jól ismert figurák, vagy a klasszikus mesék, népmesék hősei, akik a kreativitásuk, a rafináltságuk által tudják az akadályokat legyőzni, így lesznek képesek elérni a céljaikat, miközben sikerek és kudarcok árán végigjárják a felnőtté válás különböző stációit.

- Ennyire fontos lenne, hogy kreatívak legyünk?

- A kreativitás a mindennapi feladataink megoldásainak a része. A napi kisebb-nagyobb kihívások legyőzése azon múlik, hogy kreatívak vagyunk-e. Jó hír az, hogy a kreativitás fejleszthető, és lényegesen megkönnyíti az életünket, hogy minél hatékonyabban, ötletesebben oldjuk meg a ránk háruló feladatokat. Fontos a több nézőpont, az összefüggések átlátása, ahogy az is, hogy ne görcsöljünk, ne ragadjunk bele egy-egy megoldhatatlannak tűnő problémába.

Dézsi Szilárd: "A napi kisebb-nagyobb kihívások legyőzése azon múlik, hogy kreatívak vagyunk-e" (Fotó: gyorygabi.com)

- A "Szuperhős a pácban" elnevezésű tíz alkalmas drámapedagógiai foglalkozás a 10-13 éves korosztályt szólítja meg, amely a gyerekek kreativitását bontja ki. Mi történik ezeken a drámafoglalkozásokon pontosan?

- A kétórás alkalmak mindig ugyanabban a szerkezetben zajlanak: a rövid bemelegítő, érzékenyítő játékokat a fő foglalkozás követi, a végén pedig a gyerekek visszajelzést adnak arról, hogyan érezték magukat, milyen új élményekkel gazdagodtak. Az úgynevezett fő téma alkalomról-alkalomra fejlődik, mígnem a foglalkozás-sorozat végére eljutunk egy közösen előadott "színdarabig". Ám ez a végső performansz nem fő célja a foglalkozásoknak, hanem az egymásra épülő tíz alkalom, vagyis a képzeletbeli hőseink segítségével közösen bejárt út az, ami a drámaórák lényegét adja. A gyerekek a saját maguk alkotta szuperhőseik által óráról-órára megnyílnak, elkezdik bátran használni a fantáziájukat, az alkotóképességüket, kipróbálják magukat egy sor olyan helyzetben, amiben eddig nem voltak járatosak, miközben új felismerésekre csodálkoznak rá, nehezen megfogalmazható gondolatokat mondanak ki, élményeket osztanak meg egymással, miközben nagyokat játszanak, beszélgetnek, improvizálnak, maszkot készítenek. Ez az összetett folyamat adja a drámafoglalkozás lényegét.

- Ha lehetséges, akkor egy kicsit részletezzük ezt az érdeklődő szülők számára. Mibe csöppennek bele a gyerekek közvetlenül az első alkalommal?

- A foglalkozás azzal indul, hogy irányított kérdések segítségével a gyerekek mesélnek egymásnak a szuperhőseikről, miközben rákérdezek arra, hogy az adott gyerek szuperhőse milyen, hogyan néz ki, hogyan beszél, hogyan jár, miben rejlik a szuper ereje, és milyen olyan emberi tulajdonságokkal rendelkezik, amit aztán a gyerek a foglalkozások alatt saját magának "nagyít ki". A gyerekkel összehasonlítjuk, egymáshoz viszonyítjuk az egyéni szuperhősöket. Így, minden gyerek maga fogalmazza meg, hogy az ő szuperhőse, mitől annyira szuper. Sorra véve az összes figurát eljutunk odáig, hogy mindenki fokozatosan ráébred arra, hogy ő saját maga is rendelkezik "szupererővel", nem is akármilyen előnyös tulajdonsággal, erősséggel, olyan felmutatható pozitívumokkal, amiben egyértelműen jó.

Fotó: Getty Images

- Fontosnak tartom megkérdezni, hogy mi a helyzet az önbizalom hiányos, bátortalan gyerekekkel?

- Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a foglalkozásaimon a visszahúzódó, félénk gyerekekben ugyanúgy megtaláljuk a szupererőt, mint azokban, akik bátran és gátlások nélkül szeretik magukat előtérbe helyezni. Míg az előbbieket bátorítjuk, az utóbbiaknál sokkal inkább azt vizsgálgatjuk, hogy mik lehetnek azok a buktatók, amikre a szupererejük bevetésekor feltétlenül figyelniük kell. A gátlásos gyerekekre teljesen másképpen kell figyelni és reagálni, de ezek megoldható technikai dolgok.
Fontos megjegyeznem, hogy azok a karakterek, akikkel foglalkozásról foglalkozásra dolgozunk, eleinte még nem kiforrott személyiségek, sokat "segítünk nekik" menet közben, akik időről időre plusz képességekre tehetnek szert, egyre bátrabbak lesznek...

- Egy félénk gyerek nem képes arra, hogy bátran megfogalmazza a véleményét. Ez jelenthet gondot?

- A gyerekek nagy része nem meri vagy nem tudja jól megfogalmazni elsőre a véleményét és ezzel nincs is semmi baj. Eleinte mindig minden szép és jó, majd úgy a hetedik, nyolcadik foglalkozás körül kezdenek igazán megnyílni, ekkor már egyre bátrabban vállalják a véleményüket, és tudatosul bennük, hogy az ők véleményük is számít, odafigyelnek rájuk. Én ezekre az érzékeny gyerekekre mindig külön odafigyelek, hiszen ez is az egyik feladatom, hogy minden gyereknek külön-külön, az egyéniségéhez mérten adjak teret a kibontakozásra. Nem beszélve arról, hogy a bátortalanabb gyerekek a kezdetektől fogva ugyanúgy élvezik mások szenvedélyes játékát, csak éppen passzív megfigyelőként.

"Cél, hogy minden gyerek ráébredjen, hogy mi az ő saját erőssége" (Fotó: gyorygabi.com)

- Ha jól értem, az történik, hogy a gyereket indirekt módon, a választott mesehőseiken keresztül terelgeted. A kezdeti beszélgetésekből hogyan lesz végül egy záró történet?

- Azt a feladatot kapják, hogy párosával, majd kiscsoportokban írjanak, rajzoljanak, alkossanak egy történetet, egyezzenek meg a helyszínben, találják meg az ellenfelet, akit le kell győzniük, és fontos egy olyan nemes célt találniuk, amiért ma is küzd az emberiség a túlélésért. A foglalkozás-sorozat végére a sok-sok apró meseelemtől eljutunk egy közösen alkotott nagy történetig. A foglalkozás nem titkolt célja, hogy a maga módján minden gyerek ráébredjen arra: neki mi a rejtett erőssége, ő miben jó, de a felelőssége is, hogy az erejét, hogyan és mire használja.

- Mi a tapasztalatod, mennyire lehet könnyen rávenni a mai 10-13 éves, kütyümániás gyerekeket arra, hogy részt vegyenek a közös játékban?

- Nagyon sokfélék a gyerekek, és mindenkinek más és más az érdeklődési területe, ezért mindenkit másképpen lehet játékra ösztönözni. A drámafoglakozások arra különösen alkalmasak, hogy a csapatszámítógépes játékok virtuális világából kiemeljük a gyereket, és valami hasonló közösségi élményt nyújtva alternatívát mutassunk fel nekik, ami ugyanúgy akadályokkal teli, mint online csapatjáték, a személyes jelenlét miatt mégis több annál.

- Téged hallgatva, végtelenül kedvesnek és aranyosnak tűnnek nekem ezek a gyerekfoglalkozások...

- Valóban a gyerekek végtelenül kedvesek, de ne higgyük azt, hogy ezek az alkalmak "aranyosak" lennének, mert a foglalkozások alatt kőkemény önismereti munka folyik, természetesen a játék örömével, úgy, hogy szinte észre sem veszik. Ahogy ők maguk őszintén beleteszik magukat, részemről is odafigyelést, empátiát, rugalmasságot, gondos előkészületeket igényel, de minden fáradtságot megér az, amikor látom, hogy a gyerekek elmerülnek a flow élményben, megnyílnak és legvégül visszanyerik az önbizalmukat, hogy aztán mindennapi életük szuperhőseivé váljanak.