Szülő- és gyereknevelés

Felfoghatatlan: saját gyerekeiről készített pedofil felvételeket a kétgyermekes "anya" - Ez vár most rá

A Fővárosi Főügyészség 2022 májusában emelt vádat egy jelenleg 55 éves nővel szemben, annak két gyermeke sérelmére megvalósított nemiségüket és érzelmi fejlődésüket súlyosan veszélyeztető bűncselekmények elkövetése miatt.
A fotó csak illusztráció.

 

A Fővárosi Törvényszék közleményéből kiderül: a január 26-án kihirdetett ítélet az anyát bűnösnek mondta ki gyermekpornográfia bűntettében és 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, amelyért őt 4 év börtön fokozatú szabadságvesztésre, valamint 4 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azzal, hogy végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától, vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi, vagy befolyási viszonyban állna.

Az ítéleti tényállás lényege szerint a vádlott férfi ismerőse kérésére – akit más büntetőeljárásban hasonló bűncselekmények miatt 2022. évben jogerősen 16 év fegyházbüntetéssel sújtottak – 2019 májusa és novembere között a nemiséget súlyosan sértő tucatnyi fénykép és videófelvételt készített az akkor 9 éves kislányáról és 8 éves kisfiáról – veszélyeztetve a gyermekek érzelmi fejlődését – majd a felvételeket a férfihoz továbbította.

Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítés céljából fellebbeztek, melynek elutasítását kezdeményezte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú eljárást lefolytató Fővárosi Ítélőtáblánál.

Fotó: GettyImages

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás