CsaládHasznos tudnivalók

Tanévkezdés előtt

Milyen tanszereket vásároljunk?

Akinek iskoláskorú gyermeke van, annak az év egyik legtöbb izgalmat hozó hónapja az augusztus, amikor be kell szerezni a taneszközöket. Már a nyár közepétől folyamatosan bombáznak bennünket a nagyáruházak a prospektusaikkal, és a papír-írószer boltok is akciókat hirdetnek. Az új évhez új felszerelés is jár, amely segíthet ráhangolódni a csemeténknek a tanulásra.

Mire azonban mindent sikerül beszereznünk, igencsak kiürül a családi kassza. Az iskolakezdés az elmúlt évek tapasztalata szerint több tízezer forinttal terheli meg a pénztárcánkat, főként, ha több gyermeket is nevelünk. A médiában szinte mindennapos téma ez: 30-40 ezer forintos költségeket emlegetnek gyermekenként. A tankönyvek kiválasztásába és árába nem túl sok beleszólásuk lehet a szülőknek, ám az, hogy milyen íróeszközt, füzetet, tornazsákot és egyebeket vásárolunk, az már rajtunk is múlik. De milyen szempontokat célszerű figyelembe venni?

A legnagyobb figyelmet az első osztályba készülő kisdiáknak szenteljük, őket veszik célba elsősorban a gyártók és kereskedők is. Gyakorlatlan anyukaként vagy apukaként fogadjunk meg egy jó tanácsot: sose mondjuk az eladónak, hogy szedjen nekünk össze mindent, amire egy elsősnek szüksége lehet, mert a fél boltot megvásároltatja velünk.

A legtöbb helyen bevett szokás, hogy a tanító néni listát ad azokról a dolgokról, amelyeket meg kell vennünk. Ha nem kapnánk ilyet, érdeklődjünk az iskolában, vagy kérdezzük meg tapasztaltabb szülőktől, mi az, ami feltétlenül a kosárba kerüljön. Komoly összegeket spórolhatunk meg, ha nem hagyjuk magunkat rábeszélni mindenféle haszontalanságra.

Ami mindenképpen kell: megfelelő iskolatáska. Válasszunk jó minőségű, tartós, vízhatlan anyagból készült, jó tartású, de könnyű darabot. Gondoljuk végig, mi mindennek kell beleférnie: legalább a könyveknek, füzeteknek, tolltartónak, uzsonnának. Célszerű legalább két rekeszből állót beszerezni, hogy a könyvek-füzetek ne keveredjenek össze az egyéb holmikkal. Ha sokat cipeli majd a hátán a gyerekünk, legyen a táska megfelelően kiképzett, legyenek széles, párnázott pántjai.

Egy jó iskolatáska nem csak egy tanévet bír ki, ezért próbáljuk meggyőzni a gyerekünket, hogy ne az éppen aktuális mesehőssel díszítettet vegyük meg, hanem valami jövőre is hordhatót. Praktikus megoldás lehet, ha vásárolunk rá például egy trendi figurás kulcstartót, amiért nem vérzik majd a szívünk, ha néhány hónap múlva le kell cserélni.

Az iskolatáskába kerülnie kell egy tolltartónak is. A kínálat ebből is óriási: fémből készült, emeletes, henger alakú, cipzáros, eltolható fedelű stb. Elsősnek válasszunk cipzárosat, olyat, amibe nem ömlesztve kerülnek az íróeszközök. Az emeletes tolltartó talán túlzás, mert 4-5 grafitceruzán és 5-6 színesen kívül rendszeresen nem nagyon lesz másra szükség.

Amin semmiképpen ne spóroljunk, az a grafitceruza. Általában HB-set vagy B-set szoktak kérni (a HB-s a közepes keménységű, a B-s egy picit puhább), mert ezekkel lehet a legszebben írni.  A 6-7 évesek keze még nem olyan ügyes, mint a miénk, ezért találták ki a háromoldalú ceruzákat, amelyeket könnyebb megfogni és mozgatni.

Ma már nem nagyon létezik előre összeállított füzetcsomag, de arra ügyeljünk, hogy a vonalasból az elsősnek valót válasszuk, mert másmilyen a beosztása, mint a nagyobbaknak valóé. Ha vastag a pénztárcánk, akkor megengedhetjük magunknak a több száz forintos mintás füzeteket is. Ha feleslegesnek véljük az ilyesfajta költekezést, és beérjük a nagyáruházakban akár 30 forintért is kaphatókkal (a belseje ezeknek is éppen olyan, mint a méregdrága fajtáké), rábeszélhetjük a gyerekünket, hogy csomagoljuk be a füzeteket előre gyártott borítóba vagy valami szép papírba. Sőt, ha van egy kis időnk és türelmünk, készíthetünk egyedi borítókat is otthon – amilyen senki másnak nem lesz.

Tanulni otthon is kell!

Ne feledkezzünk meg róla, hogy sok esetben az iskolás gyereknek nemcsak az iskola épületében kell majd tanulnia, de otthon is. Ehhez pedig szüksége lesz egy kis helyre, egy tanulósarokra. Nem mindegy azonban, hogy ezt hogyan rendezzük el, hová helyezzük el - ehhez talál segítséget, ha ide kattint.

Valószínűleg kérni fognak még az iskolában filctollat, színes ceruzát, zsírkrétát, vízfestéket, temperát, gyurmát, kisollót, ragasztót, színes papírt, rajzlapot, és esetleg színes korongot, pálcikát. Mérlegeljük, van-e szükség ezekből a legnagyobb és legdrágább fajtákra – hacsak nem művészeti iskolába jár a gyermekünk. (Van olyan iskola, ahol beszednek egy bizonyos összeget, és mindenkinek egyformát vásárolnak ezekből az eszközökből. Így nem lehet baj abból, kinek milyen márkájú van.)

Szükségünk van ezenkívül tornazsákra és tisztasági csomagra is. A zsákokat egy ügyes anyuka vagy nagymama olcsón meg tudja varrni (esetleg díszíthetjük valamilyen helyes figurával), de megvásárolhatjuk a boltokban is, ha úgy akarjuk. A tornazsákba kerülnie kell tornadressznek vagy pólónak és tornanadrágnak, valamint tornacipőnek. Az elsős gyerekünk valószínűleg nem ragaszkodik a sportboltok drága kínálatához, hanem beéri ezekből egy jobb minőségű, de olcsóbb darabbal is. Cipőből pláne felesleges tíz-tizenötezer forintosat választanunk (amit eredetileg amúgy is utcai viseletnek szántak a gyártók, nem tornaórára), mert igencsak sajnálni fogjuk, amikor tavaszra kinövi a gyermekünk.

A tisztasági csomagba is csak a legszükségesebbeket tegyük bele, olyasmiket, amiket az iskola nem biztosít a tanulóknak. Ami még praktikus lehet, az egy kemény borítós füzettartó, amely megóvja a táskába dobált füzeteket a gyűrődéstől és a szamárfülektől. Szintén hasznát vehetjük egy műanyag ételtároló dobozkának, ha nem szeretnénk, hogy a táskában kilapult uzsonna nyomai mind meglátszódjanak a felszereléseken.

Ha már nagyobb a gyermekünk, akkor se higgyük, hogy olcsón megússzuk az iskolakezdést. A pálcika és a korong helyett majd körzőt, számológépet, egyen tornapólót, esetleg szótárat vagy kötelező olvasmányt kell vásárolnunk neki. Csak reménykedhetünk abban, hogy fontosabb lesz számára a minőség, mint a külcsín (még akkor is, ha vannak olyan internetes oldalak, ahol azokat a „trendi cuccokat” ajánlják, amelyek nélkül nem lehet egy tinédzser „menő”), és megérti, hogy a családi kassza nem feneketlen kút, és nem a felszereléstől lesz valaki „egyéniség”.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás