Család

Jobb, ha tőlünk tudja meg, mi az a „BINGE”-ivás – a kamaszok bulizási szokásairól

Számos híresség és elismert szakember támogatásával indul útjára a DETOX nem buli! társadalmi összefogás, amely a felelős és mértékletes alkoholfogyasztás jelentőségét hangsúlyozza a fiatalok körében. A kampány aktualitását a húsvét adja, melyet a szakemberek gyakran „kis szilveszternek” neveznek, utalva ezzel arra, hogy ilyenkor többen és többet is iszunk.

2015-ben 29 ezer esetben riasztották a mentőket tudatukat vesztett részeg emberekhez, ebből csaknem 17 ezer esetben meg is sérült az illető – mondta el a kampány nyitórendezvényén Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője. Hozzátette, tendencia, hogy nő az érintettek között a fiatalok aránya, s ezen belül meglepő módon a lányoké.

Míg korábban egy buli „bemelegítéssel”, vagyis iszoGATással és beszélgetéssel indult, manapság az járja a fiatalok körében, hogy a lehető leggyorsabban a lehető legtöbb alkoholt bedöntsék a szervezetükbe, ezt hívják binge-, azaz rohamivásnak.  S mivel jelen pillanatban Európa 4. legtöbbet piáló nemzete vagyunk, valamint nőtt a 18 év alatt alkoholt fogyasztók aránya – a 15 évesek 80 százaléka fogyasztott már alkoholt! (köztük akadnak olyanok, akik az iskolában is isznak) – érdemes odafigyelni a jelenségre. A közelgő ünneppel kapcsolatban elmondható, hogy az utóbbi években szerencsére nem tendencia a gyermekkorú locsolkodók itatása, azt kell mondani, hogy az eggyel idősebb korosztály viszont iszik, mint a gödény.

A detox nem buli!

Mától bárki csatlakozhat a #detoxnembuli közösségéhez, hogy Scherer Péterhez, Fodor Zsókához vagy Győrfi Pálhoz hasonlóan mértéktartásra bíztassa a fiatalokat. A felelős alkoholfogyasztás és a kampány támogatója a HEINEKEN. A kampányban részt vesznek kortárs önkéntesek is, akik segítségével bárki készíthet videó üzenetet és selfie fotókat 2016. március 25-én az Ars Presszóban, a Dürer Kertben, az Akvárium Klubban és a Fogasházban 23:00 óra és hajnali 05:00 között.
Részletek itt

Az alkohol idegméreg – mutatott rá Dr. Funk Sándor, addiktológus, neurológus, pszichiáter –, szociális drog. Arra is kitért, hogy noha egy mai tizenéves nem törődik azzal, milyen állapotban lesz a szervezete 20-25 év múlva, azért érdemes tudni, hogy a rendszeres alkoholfogyasztásnak súlyos következményei vannak, és a számla az esetek többségében komoly májproblémák és daganatos elváltozások formájában jelenik meg. A szakember felvázolta, hogy miként lehet a buliivóból alkoholista: a folyamat lényege röviden az, hogy az érintettek a szer segítségével újra és újra azt a (tetőfokára hágott) hangulatot próbálják megteremteni, amit a társaságban megtapasztaltak ivás közben, azonban az idők múltával már hiába töltenek rá, még azt a vedlett alaphangulatot sem érik el, ahonnan annak idején elindultak.

EMbert hátra nem hagyunk!

Nyilván minden tinédzser megesküszik arra, hogy ha elmegy bulizni nem iszik, vagy csak mértékkel. Az, hogy mi történik a kortárs közösségben ezen alkalmakkor, megint másik kérdés. Viszont két dologra akkor is hívjuk fel a partizni, fesztiválozni, koncertre, induló fiatal figyelmét: soha ne hagyja a poharát őrizetlenül, és akármennyire is tiltakozik, akármennyire részeg, dühös vagy elutasító az illető: embert egyedül hátra nem hagyunk! Még ma is életben lenne néhány fiatal, ha nem maradt volna (saját akaratából) magára. Bónusz: olyan kocsiba, amelynek sofőrje akár egy kortyot is ivott, nem ülünk be!

Dr. Petke Zsolt, pszichiáter, addiktológus a közösség erejére hívta fel a figyelmet, már csak azért is, mert az alkoholfogyasztás az általunk vizsgált életkorban társasághoz fűződik. Úgy vélekedik, hogy bármilyen függőségtől megszabadulni csak a közösség segítségével lehet. A három fő ellenség, ami erre az ingoványos talajra küldheti az embert: a magány, a bizalmatlanság és az önsajnálat.  Ha sikerül felvállalni a kudarcokat és a nehézségeket, valamint a környezet retorikája is átalakul, és a folyamatos presszió helyett (VÁLTOZZ MÁR MEG!) áthelyeződik a hangsúly arra, hogy például a szülő mit érez (Aggódom érted, gyermekem…), akkor nagyobb  esély van a csapdahelyzetből történő kiszabadulásra.

Részeg a gyerekem!

A Kölöknet kérdésére Győrfi Pál elmondta, hogy abban az esetben mindenképpen hívjanak mentőt a szülők, ha a gyerek teljesen öntudatlan állapotban kerül haza, tehát semmilyen ingerre nem reagál. Amennyiben úgy döntenek, házon belül orvosolják a problémát, nagyon fontos, hogy stabil oldalfekvésben helyezzék el, hogy az esetleges hányás miatt nehogy megfulladjon – és hát jobb, ha nem veszik le róla a szemüket. De inkább maradjon szégyenben a család egy napra, minthogy elveszítsen valakit egy életre – kérjenek szakszerű segítséget, ha úgy látják, a helyzet komoly. A klasszikus detoxikáló ma már nem létezik, a városi kórházak belgyógyászata, esetleg, ha van, toxikológiai osztálya foglalkozik az érintettekkel.

 

 

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás