IskolaKülföldHogy csinálják máshol?

A jólét az oktatásból és a vállalkozószellemből fakad

Jó lenne, ha nem csak a nyelvünk lenne rokon az észtekkel, de más területeken is hasonlítanánk rájuk. A napokban iktatták be az első női észt köztársasági elnököt, aki az oktatást tartja a jövő alapjának, és ezzel nincs is egyedül, Észtországban például kiemelten megbecsült szakma a pedagógusé.

Nem csoda, hogy az észt diákok első-második helyezettek lettek a PISA legutóbbi digitális szövegértés felmérésén, ahol a magyar diákok igencsak gyengén muzsikáltak, az európai országok listáján pedig természettudományokból másodikak, matekból és szövegértésből pedig negyedikek lettek.


Az alábbi részlet az október 10-én hivatalba lépett Kersti Kaljulaid köztársasági elnök beszédében hangzott el:


„Az önbizalom fontos alapja, sőt előfeltétele a fejlődésnek és a sikernek. Azok a kisgyerekek, akikre ma itt állva gondolok – bíznak magukban. Óriási hitük van bennünk, de ugyanekkora hitük van önmagukban is.


A magabiztos emberek vállalatokat alapítanak, boldog gyermekeket nevelnek, akár szülőként, akár tanárként, kutatási ösztöndíjakért versengenek, életben tartják és tovább gazdagítják a kultúránkat, és érmeket hoznak haza a sportversenyekről.


De azok, akik félnek tőle, hogy valaki otthon, az iskolában, vagy a médiában majd élvezettel kiemeli a hibáikat, nem viszik előbbre az életünket. Nincs tökéletes, csalhatatlan ember, de olyan ember sincs, akinek nincsenek markáns jó tulajdonságai. Azok az emberek, akik lépten-nyomon attól félnek, hogy minden hibájukért számítaniuk kell kárörvendésre, nevetségessé tételre vagy nyilvános megszégyenítésre, el fogják veszíteni a képességüket, hogy döntéseket hozzanak.


Észtország csak úgy tud fejlődni, ha mi támogatjuk egymást. Az Alkotmányunk nem csupán jogszabályi rendelkezések gyűjteménye. Az alkotmány olyan alapértékeket fogalmaz meg, amelyekre támaszkodhatunk. Azok, akik osztják ezeket az értékeket, a közösségünk tagjai, még akkor is, ha valamiben mások, vagy ha mi magunk más megközelítést választanánk egy bizonyos kontextuson belül. Tartsuk becsben az értékeinket!


Észtország nem lett gazdag az elmúlt évtizedben, amikor a gazdaggá válás rengeteg természeti erőforrást igényelt, és súlyos károkat okozott a természetnek. Szerencsére ma már mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, mert a fellendülés és a jólét az oktatásból és a vállalkozószellemből fakad. A magabiztosságon kívül oktatást kell adnunk gyermekeinknek. Ez a legfontosabb eszköz ahhoz, hogy jövőt tudjanak építeni az ő megszületendő gyermekeik számára.”

A teljes beszéd itt található.

 

 

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás