Tanulás a hagyományos oktatási rendszeren kívül

Iskolák a határon – vagy azon túl...

Alternatív Közgazdasági Gimnázium és Általános Iskola (AKG)

„Az iskola a világ legrettenetesebb helye, hiszen a gyerekeket elvették családjaiktól, ezért azon kell munkálkodni, hogy hogyan lehet ezt a helyzetet a legjobbá tenni.” (Horn György)

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium 32 éves múltra tekint vissza. Horn György, az iskola pedagógiai vezetője és alapítója arról mesélt, hogy milyen motivációk játszottak szerepet abban, hogy a gimnázium mintájára 2018 őszén az AKG általános iskola is megnyissa kapuit a gyerekek előtt. Kiss Virág, az iskola szakmai műhely koordinátora pedig azokat az értékeket, nevelési elveket, kompetenciákat nevesítette, amelyekre az általános iskola saját tanárai által megírt pedagógiai programjában kiemelt figyelmet fordítanak.    

Az iskolaalapítás leginkább érzelmi motívuma, hogy régi AKG-s diákok keresték meg Horn Györgyöt – akik az elsők között végeztek és mára már szülők –, hogy hova, milyen általános iskolába vigyék gyermekeiket. Egy másik, praktikusabb indok az új, 13 évfolyamos iskola (első osztálytól érettségiig) indítására, hogy a gimnázium nevelőtestülete nem hagyta jóvá, hogy automatikusan átvegyék majd az általános iskola végzős diákjait a középiskolába. Köztudott, hogy hosszú évek óta nagyon nagy a túljelentkezés az AKG-ba, ezért nem szerették volna elvenni a lehetőséget azoktól a diákoktól, akik a „rendszeren kívülről”, más iskolákból érkeznek. A harmadik ok, és egyben hatalmas lehetőség, hogy az iskolát a szakma hozhatta létre, maguk a pedagógusok, azaz programjuk teljes mértékben az ő átgondolt, szakmai tudásukat, gondolataikat, értékrendjüket tükrözi.

Már az iskola indulását megelőző tanévben a leendő tanárok fele együtt dolgozott saját pedagógiai programjuk megtervezésén, kialakításán és a tantestület még hiányzó tagjainak kiválasztásán. Az AKG működési elvére jellemző, hogy nincsen semmiféle hierarchia, mindenki azonos jogokkal rendelkezik és egyenrangú tagja a gimnáziumi hálózatnak. Ez ugyanígy működik az általános iskola esetében is. Magától értetődő tehát, hogy az iskolát érintő minden kérdésben nem az igazgató dönt egy személyben, hanem a tantestület, közösen.

Az AKG általános iskola kiemelt jelentőséget tulajdonít az egyén és a közösség egyensúlyának, így a pedagógusok nem csak az osztályért, hanem a személyekért is felelősek. Évfolyamonként 2-2 osztály fut párhuzamosan, amelyekhez 3-3 kísérő (pedagógus), egy-egy kísérőhöz pedig 8 diák tartozik, akikkel rendszeresen konzultálnak, fejlődésüket figyelemmel kísérik, segítik.

Kiss Virág az alapkompetenciák mellett legfontosabbnak a szociális kompetenciák fejlesztését tartja. Az egymás felé fordulás, az elfogadás, a kooperáció azok a képességek, melyek belsővé tételéért nagyon sok energiát kell mozgósítani mind a pedagógus, mind a diákok részéről, de megtanulhatók. Szerinte az az igazi siker, ha a gyerekek megtanulnak jól működni közösségben, társas kapcsolataikban, hiszen így tudásuk összeadódik és együtt sokkal jobb teljesítményre lesznek képesek.  

Mivel az iskola 1-5. évfolyamai egyszerre indultak, így a gyermekek nagyobb része más iskolákból, eltérő tapasztalatokkal érkezett. Nehéz a kísérők feladata, mert a gyerekek sok rossz tapasztalattal érkeztek, különböző válaszokat, reakciókat tanultak meg iskolai helyzetekre, melyeket sok szeretettel és türelemmel próbálnak a kísérők afelé terelni, amiben az alá-, fölérendelt viszony helyett a partneri kapcsolódást élhetik meg.

Nincsenek tantárgyak, az említett kompetenciák fejlesztése különböző témakörök feldolgozásával történik, 6-7 hetes blokkokban, melyek végén személyre szabott, szöveges értékelést kapnak a diákok. Még a bizonyítványban sincsenek jegyek, minősítések. Sok a csoportos munka, de változó, hogy ennek kialakítása milyen szempont szerint történik, így a gyermeknek – témától függően – lehetőségük van más-más szerepkörben, más-más gyerekkel kapcsolódni, akár vegyes életkorú csoportok is létrejöhetnek.

A pedagógusoktól rendkívüli szakmai bátorság, hitelesség, egészséges önbizalom szükséges, hogy ebben a nehéz, átmeneti helyzetben mind a gyerekekkel, mind a szülőkkel megtalálják a hangot, megértessék, hogy pedagógiájuk megalapozott, hosszú távon minden gyermekeik érdekét, fejlődését egyformán szolgálja. Mert a cél az, hogy olyan magabiztos, együttműködő fiatalok kerüljenek majd ki az iskola falai közül, akik már itt megtanulták, hogy igenis lehet az őket érintő dolgokba beleszólásuk, véleményük, és hogy hogyan kell kortól, nemtől, hovatartozástól függetlenül partnerként kezelni embertársaikat.

További információk az iskoláról és a felvételiről:

https://www.akg.hu/altisk/akg-altalanos-iskola-tajekoztatas/

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás