Szülő- és gyereknevelés

4 EGYSZERŰ TIPP, AMIVEL MEGELŐZHETED A GYEREKEK ELHÍZÁSÁT


SZPONZORÁLT TARTALOM

Cuki kis "hurkácskák" még óvodás és iskolás korban is? Sokszor csak legyintünk, hogy fejlődésben van még a gyerekünk, majd megnyúlik! Hajlamosak vagyunk nem észrevenni az első jeleket, melyek a gyerekek túlsúlyára utalnak, pedig fontos lenne erre odafigyelni. Sőt, az lenne a legjobb, ha el sem jutnánk idáig. Ha megfogadod a következő tippeket, a gyerekkori elhízást könnyen megelőzheted!
 

Annak érdekében, hogy a gyereked felnőttként ne küzdjön súly- és egészségügyi problémákkal, már kisgyerek korában el kell kezdenie megtanulni a kiegyensúlyozott táplálkozás alapjait.

A Nestlé megbízásából készült, a 4-10 éves korú gyerekek táplálkozási szokásait vizsgáló reprezentatív felmérésből kiderült, hogy a gyerekek közel negyede (23%-a) túlsúlyos vagy elhízott.GMB&CC1] A lányok helyzete még inkább aggasztó, az ő esetükben 28% ez az arány. 


Fotó: Shutterstock

NEMCSAK AZ A LÉNYEG, MENNYIT, HANEM AZ IS, HOGY MIT ESZIK A GYEREK

A Nestlé kutatásának eredményei azt mutatják, hogy a magyar 4-10 éves gyerekek nem fogyasztanak megfelelő mennyiségű zöldséget és gyümölcsöt, emellett rostbevitelük is elmarad az ajánlottól. Ugyanakkor a gyerekek zsírfogyasztása lényegesen magasabb, mint a javasolt, ugyanez vonatkozik a sóbevitelünkre is. Ezek helyes aránya az étrendben pedig a kiegyensúlyozott táplálkozás alappillérei.

1. MUTASS PÉLDÁT A GYEREKNEK

Ahhoz, hogy a gyerekek kiegyensúlyozottan étkezzenek és megfelelő táplálkozási szokásokat alakítsanak ki, először neked kell megértened és megtanulnod, miről szól ez. Tőled látják a példát, te adsz nekik enni, így ez csak közösen, családi szinten fog működni.

Ráadásul a felnőttek helytelen táplálkozási szokásai öröklődnek és megmutatkoznak a gyermekek táplálkozásában is. Ezért szülőként, étkezési szokásaid kialakítása kiemelkedő jelentőséggel bír gyerekeid egészségének biztosításában is.


Fotó: Shutterstock

2. KÍSÉRLETEZZ ÚJ, EGÉSZSÉGES ALAPANYAGOKKAL

Előfordulhat, hogy a gyerekek nem elég nyitottak bizonyos alapanyagokra. Ne add fel, legyél kitartó és kísérletezz bátran! Tudtad, hogy egy gyereknél egy új íz elfogadása kb. 8 alkalom után alakul ki, a felnőtteknél pedig ez a duplája is lehet?

Teszt során olyan muffinokat kóstoltak a gyerekek, amik nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, csak gyümölcsöket - ám ezt ők nem tudták. Így örömmel elfogyasztották a datolyával, banánnal, és sütőtökkel ízesített muffint is. Mivel ezeket a gyümölcsöket önmagukban lehet, hogy meg sem kóstolták volna, ezzel az egyszerű trükkel nemcsak kevesebb cukrot, de új, izgalmas alapanyagokat is fogyasztottak.

A Nestlé is fontosnak tartja, hogy az élelmiszerek ne csak finomak, de egészségesek is legyenek. Ennek érdekében többek között folyamatosan csökkentik termékeik hozzáadott-cukortartalmát. Ezt 2017 óta átlagosan 3,5%-kal csökkentették, azóta összesen 181,7 tonna hozzáadott cukrot vontak ki a Magyarországon kapható termékeikből.

3. FŐZZETEK KÖZÖSEN

Szuper módszer a közös főzés is, ez ugyanis segíthet a gyerekeknek jobban megismerni az egészségesebb alapanyagokat, zöldségeket, gyümölcsöket. Ez persze csak akkor lesz így, ha olyan fogásokat készítetek közösen, amik sok zöldséget és gyümölcsöt tartalmaznak. A közös főzések alkalmával is részesítsd előnyben az ilyen recepteket - például a cukkinifasírt, a zöldségchips, a zöld (spenótos) palacsinta vagy a sajtos-zöldséges tócsni tejfölbe mártogatva nagy kedvenc lehet! Nagyobb gyerekekre nyugodtan bízhatsz zöldséghámozást, a kisebbek pedig szívesen fogják a zöldségfasírt masszáját összekeverni.

4. MOZOGJATOK KÖZÖSEN

A rendszeres mozgás nélkülözhetetlen egészségünk szempontjából, és az elhízás megelőzésében is segíthet. A Nestlé felméréséből az látszik, hogy a túlsúlyos gyerekek nem csak az energiabevitelük magasabb, de általában kevesebbet is mozognak. Ez pedig egyenes út az elhízáshoz.

Szervezzetek olyan családi programokat, amik átmozgatnak! Kiránduljatok, sétáljatok nagyokat, menjetek biciklizni! Ha nincs lehetőségetek kimozdulni, mozogjatok a lakásban! Hulahopp verseny vagy közös tánc? Rengeteg olyan lehetőség létezik, amik úgy mozgatnak meg, hogy közben remekül szórakoztok.

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás