Szülő- és gyereknevelés

Ilyen belülről az ideális otthon, ami csökkentheti egy autista gyermek feszültségét, túltelítődését - Átadták az első autistáknak kialakított mintalakást

Átadták Magyarország első, autistáknak kialakított mintalakását, ahol csökkenhet az autista gyerek állandó szorongása és a feszültsége. A mintalakást egyhetes bentlakásos formában próbálhatják majd ki a jelentkező családok.

Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója jelentős szakmai mérföldkőnek nevezte az épület elkészültét, mivel a tudásközpont és a mintalakás kifejezetten az autizmussal élők igényeihez igazodva épült meg. Mint mondta, a mintalakás lehetőséget teremt arra, hogy a családokat a mindennapokban, egy számukra ideális térben segítsék, a konferenciateremben pedig szülőfelkészítőket és képzéseket, valamint a szakdolgozóknak konferenciákat tarthatnak.

Szijjártó-Nagy Szilvia, az Együtt az Autistákért Alapítvány elnöke kiemelte: az alapítvány célja, hogy élhetőbbé tegyék a spektrumzavarral élők mindennapjait. Ennek a munkának az eredménye a 2022 tavaszán, többéves adománygyűjtő munka után megnyitott Autista Mintaház és a most átadott mintalakás és tudásközpont is. Hangsúlyozta, hogy 

   ma minden 15. magyar családot érint az autizmus problémája, így az emberek sokaságának kell megküzdenie minden nap egy autizmussal élő családtag támogatásával, speciális igényeivel olyan hétköznapi élethelyzetekben is, mint a bevásárlás, orvosi vizsgálat, vagy közösségi program. "Az alapítvány elsődleges céljai között szerepel emiatt a társadalmi edukáció is"

- fűzte hozzá.

Szeleczki István, az Autista Mintaház Diagnosztikai és Terápiás Centrum vezető gyógypedagógusa elmondta: a mintalakás célja annak bemutatása, hogyan lehet az autizmussal élő gyerekek szükségleteire alapozva olyan ideális környezetet teremteni, amelyben csökkenhet a szorongás, a feszültség, és a gyermek, illetve a szülő egyaránt jól érezheti magát.


Fotó: Lakatos Péter


Fotó: Lakatos Péter

Fotó: Lakatos Péter

Autizmusspecifikus akadálymentesítés

A szakember kifejtette: az épület azért egyedülálló kezdeményezés, mert autizmusspecifikus akadálymentesítése lehetővé teszi, hogy a családok hétköznapi helyzetekben tapasztalhassák meg, autizmussal élő gyermekük miként képes használni a mindennapi élethez szükséges eszközöket, és a gyermek megismerhesse a használati tárgyakat is. A jelentkező családok a tervek szerint egyhetes bentlakásos formában próbálhatják majd ki a lakást, a szakemberek mentorálással segítenek nekik, tanácsokat adhatnak egy-egy viselkedési forma vagy helyzet megfelelő kezelésében.

A komplex diagnosztikai és terápiás feladatokat egyaránt ellátó Autista Mintaház koncepcióját a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet és az Együtt az Autistákért Alapítvány 2020 decemberében alkotta meg. Az épület 2022-es avatása óta több mint 1400 megkeresés érkezett autizmusspecifikus kivizsgálásra a mintaházhoz és eddig csaknem 900 gyermek kapott ellátást, beleértve a gyógyszeres kezelést, a diagnosztikai vizsgálatot, a tanácsadást a szülőknek, a családterápiás segítést, valamint a gyógypedagógiai terápiát. Jelenleg 70 gyermek komplex gyógypedagógiai terápiája folyik, eddig mintegy 300 órányi felmérésen, csoportos és egyéni fejlesztésen vettek részt. A szakmai munkát 15-en segítik, köztük 3 gyermekpszichiáter szakorvos, pszichoterapeuta szakorvos, 4 klinikai szakpszichológus és 5 gyógypedagógus.

Forrás:  MTI 2023. december 12.
Fotó: Getty Images

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás