Szülő- és gyereknevelés

Még két évig lehet igényelni a babaváró támogatást

Még két évig lehet igényelni a babaváró támogatást - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 csatornán.


Hornung Ágnes közölte, a babaváró támogatást 2024. december 31-ig változatlan feltételekkel lehet kérni. A részleteket ismertetve arról beszélt, hogy a legfeljebb tízmillió forintos hitelt továbbra is szabad felhasználású kölcsönként igényelhetik a házaspárok; ha az anya 18 és 41 év közötti, és ha az első gyermek öt éven belül megszületik, akkor a hitel kamatmentes lesz, a második gyermek után a még fennálló tartozás 30 százalékát, a harmadik után pedig a teljes tartozást elengedik.

Hornung Ágnes bejelentette azt is, hogy január elsejétől a diákhitellel rendelkező nőknek, amennyiben még a tanulmányaik alatt vagy annak befejezését követő két éven belül gyermeket szülnek, elengedik a teljes diákhitel-tartozásukat.

Az államtitkár az új családtámogatási elemek közül beszélt a 30 év alatti anyák szja-mentességéről is. Az új intézkedés szerint azok a nők, akik 30 éves koruk alatt szülnek vagy fogadnak örökbe gyereket - független attól, hogy házasságban élnek, hajadonok vagy elváltak - az átlagbér erejéig szja-mentességet kapnak, amely a magzat 12 hetes korától igényelhető annak az évnek a végéig, amíg az anya betölti a 30 éves kort - ismertette Hornung Ágnes.

Elmondta azt is, hogy a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyereket nevelő családok januártól az eddigi kedvezményeken felül további 10 ezer forintos adókedvezményt vehetnek igénybe, a gyermekek otthongondozási díja (gyod) pedig bruttó 232 ezer forint lesz.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás