Szülő- és gyereknevelés

Ünnepi Könyvhét 2020 – Mesés könyves Kalandok a Móra Kiadóval

2020-ban számos rendhagyó dolgot próbálhattunk ki, szeptemberben ilyen lesz a digitális könyvhét.

Miután augusztus végén, az Ünnepi Könyvhét szervezője úgy döntött, nem rendezi meg hagyományos formájában az idén 91. évét ünneplő könyvhetet, a könyvkiadók, köztük a Móra is újratervezett.

Közösen úgy döntöttünk, biztonságos formában megtartjuk a könyvünnepet, melynek programjait digitális színpadunkon, a Móra Rajongói oldalán tekinthetik meg az érdeklődők:

https://www.facebook.com/mora.rajongo

Online kötetbemutató programjainkkal gondoltunk az óvodás, a kisiskolás és a kamasz korosztályra éppúgy, mint a tudatos szülőkre és az újdonságokra nyitott pedagógusokra.

Frissen megjelent köteteinket szinte kivétel nélkül rendhagyó keretek között mutatjuk be.

Csütörtökön, a programsorozat nyitásaként bemutatkozik legújabb szerzőnk, Bartos Felicián, aki filozófusból lett informatikusként vágott bele az írásba. Első könyve egy sodró lendületű, gyerekeknek szóló fantasyregény, az Andris és a Fehér Démon.

Pénteken az ÉV GYEREKKÖNYVE DÍJ-as szerző, hivatásos mesemondó Zalka Csenge Virág mond esti mesét frissen megjelent, nemzetközi népmesékből összeállított válogatásából, A kalóz királylányból.

Szombat reggel zenés-verses könyvkóstolóval indítjuk a napot, ahol ismert zenészek és kortárs szerzők színes kavalkádja várja majd az ovisokat 70 év legszebb gyerekverseit felölelő Diridongó kötet bemutatóján.

Délután naplóíró műhellyel várjuk a jelenlegi és leendő elsősöket, melyet az Egy elsős varázsnaplója szerzője, Balázs Ágnes tart meg.

A szombat délután folytatásában a Nyulász Péter – Ritter Ottó szerzőpáros egy egyedi humorú könyvbemutató performanszon libbenti fel a fátylat az alsósok között igen népszerű BerGer Szimat Szolgálat sorozat legújabb kötetéről, A Gemini-kódról.

Kamaszoknak és felnőtt nézőknek este Ördögh Ottó tart irodalmi standupot a VIP – Világirodalmi Paródiák felújított kiadásának megjelenése alkalmából.

A könyvheti program zárásaként J. Kovács Judit vasárnap estére tervezett előadásában nem a babákat és totyogókat varázsolja el ölbeli játékokkal, dalokkal és mondókákkal, hanem a Kerekítő Könyvcsalád 18. tagjának – Kerekítő manó mini meséinek – megjelenése alkalmából a 18 éven felülieket kalauzolja el a kerekítés világába.

A programok mellett 2020. 09. 14. és 09. 20.között elérhető a Móra Digitális Könyvheti Standja is, ahol a kiadó a könyvhétre megjelent újdonságok mellett bemutatja és kedvezményesen megvásárolhatóvá teszi 2020-ban megjelent újdonságait:
https://mora.hu/konyvlista/konyvheti_ujdonsagok

Aki pedig nem szeretne lemondani az újdonságokkal való ismerkedés személyes varázsáról, annak lehetősége lesz kézbe venni az összes könyvheti kötetet a VI. kerület Jókai utca 6. szám alatt található Móra Mintaboltban 2020. 09. 14. és 09. 18. között mindennap 12–18 óráig.

Ünnepi Könyvheti Programjaink:

Összefoglaló esemény:
https://www.facebook.com/events/655255061766100

Móra Magazin:
https://mora.hu/hir/mora-kiado-konyvheti-programja-2020

2020. 09. 17. 18.00–18.30 Bartos Felicián: Andris és a Fehér Démon – könyv- és szerzőbemutató - https://www.facebook.com/events/3292349807512896

2020. 09. 18. 18.00–18.30 Zalka Csenge Virág: A kalóz királylány – mesemondás - https://www.facebook.com/events/746387206212336/

2020. 09. 19. 9.00–9.30 Diridongó – reggeli könyvkóstoló ovisoknak - https://www.facebook.com/events/1486710964854151/

2020. 09. 19. 16.00–16.30 Balázs Ágnes: Egy elsős varázsnaplója – játékos kötetbemutató Balázs Ágnessel
https://www.facebook.com/events/4179346985450430/

2020. 09. 19. 17.00–17.30 Nyulász Péter: A Gemini-kód – könyvbemutató
https://www.facebook.com/events/1028637287606934/

2020.09.19. 20.00-20.30 Ördögh Ottó: Világirodalmi Paródiák újratöltve – Könyvbemutató standup
https://www.facebook.com/events/356050492446256

2020. 09. 20. 19.00–19.30 Kerekítő Manó Mini meséi – kerekítésről kisgyermeket nevelő szülőknek és pedagógusoknak
https://www.facebook.com/events/342602803557244/

A kép forrása: konyvesmagazin.hu

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XKamaszmentő - Teakiadó